Tag Archives: bizalom

Úton lenni…

Az élethez kell nagy adag bátorság is. De nem csak bátorság, hanem erős hit, és elköteleződés is. Én amikor feladtam a jól fizető munkám, amiben sikeresnek számítottam, azt gondoltam, túl vagyok a nehezén. Hoztam egy döntést, bátor voltam, bevállalós, bizonyára az Élet, a Jóisten, az Univerzum, kinek hogy tetszik, majd jutalmazza is ezt az elszántságot, és minden szépen, zökkenőmentesen fog alakulni a továbbiakban.

Hamar rá kellett döbbenem, hogy az első lépés megtenni nem a legnehezebb része az útnak. Ezen az úton nap, mint nap járni kell.
És folyamatosan jönnek az elágazások, amik az elköteleződésem mértéket hivatottak tesztelni. A saját belső hangot követni egy dolog, ez sem akármilyen teljesítmény, de folymatosan kapcsolatban lenni vele, kitartani, akkor is, amikor a logika teljesen más diktál, na az már kihívás! Hinni, akkor is, amikor minden ellenünk szól, amikor semmi nem jön össze, amikor ez eddig biztosnak vélt dolgokat, emberi kapcsolatokat szépen lassan elvesztíjük, az néha izzasztó feladat…

Hinni, kitartani, és menni előre, követve a belső útmutatást, a szívünk hangját, és semmi mással nem törődni, mert tudjuk, hogy kik vagyunk, és hová indultunk. Nem könnyű feladat. Ráeszmélni, hogy valójában csak azt veszíthetjük el, ami eleve nem is hozzánk tartozott, és hogy a megfelelő időben minden megjön, ami hozzánk tartozik.

Néha azt érzem, hogy egy rögös, sáros úton széllel szemben haladok egy hegyoldalon felfelé, és ugyan csúszik az út, a sár is dagad a cipőm alatt, a széltől is fázom, de látom a Fényt a felhők között, tudom, hogy a hegy tetején egy csodaszép fennsík vár. Így megyek tovább, folytatom az utam. Bátran, erős Hittel, tiszta Szívvel!

 

Fenybe tartok

Kapcsolódunk?

A tegnapi női csoportomban sokan arról panaszkodtak, hogy vágynak egy erős, oltalmazó, igazi férfira, aki a gondjukat viseli, aki mellett biztonságban érzhetik magukat, akire lehet számítani, de nem igen találnak ilyet.

Aztán szinte mindenki hozzá is tette, hogy egyébként nem bízik a férfiakban, mert már csalódtak, sokszor átverték őket. Egyébként sem akarják feladni az anyagi függetlenségüket, és nem szeretnének kiszolgáltatott helyzetben élni, kuncsorogni, ha valamire szükségük van, inkább megveszik maguknak, megkeresik a rávalót, és nem várnak arra, hogy egy férfi megmozduljon. Ha kell, fúrnak, faragnak, festenek és mázolnak.

Én ezt egy picit paradoxnak érzem. Amazonnak öltözött hercegnők várják a cuki-muki, édi-bédi, velejéig romantikus Adoniszokat, hogy oltalmazzák őket, miközben vaspáncélt és pajzsot viselnek, nehogy megsebezzék őket, újra, és újra.

Na, most ez kinek a hibája? A hercegnőé, akivel még szende, ártatlan, naiv korában rútul elbánt egy gonosz, szívtelen herceg? Vagy a gonosz herceg nem is létezik? Netán a szegény romantikus hercegé, aki próbál közeledni, de minden próbálkozás közben védőpáncélokba, és buzogány suhintásokba szalad bele, rózsás csókok helyett? Hibás egyáltalán valaki?

Én nem tudom, de úgy tűnik, egyre nagyobb a szakadék a két nem közt, vagyis az elvárások között. Egy férfi csak akkor tud Férfiként viselkedni, ha egy Nő van mellette. Amennyire én Nő vagyok, annyire lesz mellettem Férfi, a férfi. Ha én valóban NŐ vagyok, és még sem egy grál lovag ül velem szemben, akkor rosszul választottam. Ekkor érdemes magunkban feltenni a kérdést: valóban igazi, befogadó, szerethető, lágy Nő vagyok? Igazán megmutattam magam? A sebezhetőségem, az esendőségem, a bizonytalanságom? Az érzéseim kimutattam, vagy féltem tőle? Meg tudtam engedni annak a szegény hercegnek, hogy szeressen? Vagy csak vártam, elvártam, rezzenéstelen arccal, szigorú tekintettel, hideg szívvel?

Ha úgy érezzük, hogy mi tényleg minden tőlünk telhetőt megtettünk, akkor nincs baj, nem szabad elkeseredni. Akkor szimplán arról van szó, hogy nem a mi hercegünk ül velünk szemben. Van ilyen. Majd jönni fog. Ha engedjük neki, hogy jöjjön. És nem lasszóval akarjuk befogni. Várjuk türelemmel. A türelem, a várakozás, mind női erények. Ahogy a Biblia is mondja, mindennek rendelt ideje van, az aratásnak is, és a vetésnek. De ha nem vetünk, hogyan akarunk aratni?

Ha nem hiszünk benne, hogy létezik normális, tisztességes, megbízható férfi, hogy akarjuk, hogy ránk találjon? Ha elképzelni sem tudjuk a szebb jövőt, a számunkra ideális kapcsolatot, és a megfelelő partnert, akkor hogy fogjuk felismerni, ha elénk toppan? És erre az sem mentség, hogy találkoztunk már életünk során néhány galád szoknyapecérrel. Biztos mi is voltunk már komiszok, mi is csaltunk, mi is hazudtunk, késtünk, szakítottunk. Valaki mégis hiszi ezen a világon, hogy mi vagyunk számára az „Igazi”, a nagy „Ő”. De mi vajon hiszünk benne?

Én azt gondolom, érdemes lenne! És inkább magunkon próbáljunk ilyen téren erőszakot venni. Mert csak így lehet változtatni. A környezetünk, a világunk csak akkor változik, ha mi magunk változunk. ha mi megtanulunk Hercegnőként viselkedni, akkor jönni fog a Herceg is! Ez egészen biztos. Aztán pedig boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Na jó, ilyen csak a mesében van….De garantáltan lesznek boldog, közös, értékes pillantok. Persze az éremnek mindig 2 oldala van!

kapcsolodas

A változás szele

Ez idei év sokunknak komoly kihívásokat, és megoldandó feladatokat, esetenként durva szembesüléseket hozott. Ezek a nehéz, néha megoldhatatlannak tűnő feladatok szeptembertől egyre inkább sűrűsödnek. Vannak napok, amik engem is elhagy a hitem, megkérdőjelezem azt, hogy vajon jó úton járok? Valóban a saját utamon járok? Megéri változni, változtatni, másképp élni, tudatosan előre haladni? Hiszen első ránézésre nem hogy javulnának a dolgok az életemben, hanem minden egyre kilátástalanabb, a talaj egyre ingoványosabb.

Aztán behunyom a szemem, veszek néhány mély levegőt, és próbálom kívülről szemlélni a helyzetem. Ha valamit meg akarunk szerelni, mert elromlott, vagy mert a teljesítménye már nem az igazi, akkor ahhoz előbb szét kell szedni. Darabokra. És ha már minden apró pici darabot átvizsgáltunk, kitisztítottunk, akkor lehet újra összerakni az a bizonyos dolgot. Persze lehet egyes alkatrészeket ki kell cserélni újra, szebbre, hatékonyabbra. Vagy egyszerűen ki kell dobni, mert már nincsen rá szükség. Logikusan hangzik, a saját életünkre levetítve mégis ijesztő tud lenni a folyamat.

Pedig pontosan ez zajlik az én életemben is, és azt gondolom sokunk életében. Bizonyos dolgok ideje lejárt, bizonyos alkatrészeinket le kell porolni, ki kell fényesíteni, át kell cserélni és van, amit sajnos ki kell dobni. Az alkatrész lehet frizura, ruhatár, egy személyiségjegy, egy munkahely, a párunk, vagy egy régi barát. Új ruhákat, szebb sminket, divatos hajszínt beszerezni könnyebb. Viszont az egyéb életterületek megváltoztatása is aktuális. Ha nem lépjük meg most, akkor az élet újra elénk tolja a változás lehetőségét. Először csak finomon, kedvesen, gálánsan. Ha nem reagálunk, akkor egy napon az arcunkat is beletolja, hogy „hello, vedd már észre magad!” Nem azért mert rossz fej, vagy kegyetlen, hanem azért mert nincs más lehetősége. Ahogy nekünk sem, ha hosszú távon boldog és elégedett életet szeretnénk élni. Változz, és változtass!

Az elvonulás, a csend, a befelé figyelés mindig segít. Ha kicsit magasabb nézőpontból próbálod szemlélni a helyzeted, eltávolodsz a problémádtól, akkor sok esetben megjönnek a válaszok is. Az igazi válaszok!  Nem az elmédből, hanem a szívedből. Bízz ezekben a hangokban, az ő iránymutatások vezet egy boldogabb, szeretetteljesebb jövő felé.

Nekem legtöbbet a légzés segít ebben. Amikor a vivation légzéstechnikát alkalmazom, enyhe transzállapotot érek el. Az ego működése háttérbe szorul, a tudatalatti emlékek, érzések előtérbe kerülnek. Ilyenkor utat tudok engedni az igazi érzéseimnek, felerősödik az intuícióm. Ebből a magasabb perspektívából már látom az összefüggéseket, világossá válik, mi miért történik. Egyszerűen megérzem, mire van szükségem, mit kell tennem, és mikor. Nem ragadok bele a problémámba, hanem a felülről figyelem az eseményeket. Olyan mintha a testemen kívülről vizsgálnám az életem. Világosan érezhető milyen döntésnek milyen következménye van, mit kell megtennem, és mi az, ami jó döntésnek tűnik fejben, de ezen a szinten érezhetően ártana nekem. Jó ideje minden fontos kérdést, ami az én életemet illet, ezzel a módszerrel vizsgálok meg. Ha kibillenek az egyensúlyomből, kétségek gyötörnek, elkezdek kapkodni. Agyból akarom megoldani a felmerülő problémákat. Általában ezek a megoldások nem hoznak eredményt. Egyre távolabb löknek a valódi céljaimtól, a szívemtől, ön-magamtól. Ilyenkor gyorsan felkeresem a saját kis belső templomom, veszek néhány mély elengedő légzést, majd elkezdek ütemesen lélegezni, és figyelni. A belső hangom még nem hagyott cserben. Így könnyebb az utamon járni. Hol sétálva, hol bukdácsolva, de folyamatosan haladva… 🙂

Legyen áldott minden változás, ami bennünk, és körülöttünk zajlik!

wind-of-change

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás