Tag Archives: Érzelem

Gyógyul a férfi minőség

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az elmúlt 24 órában 2 férfit is masszirozhattam. Számomra nagy öröm, amikor egy férfi úgy dönt, hogy bele áll a küldetésébe, elkezdi követni a Lélek hívását. Rengeteg sztereótípia, maszk, kollektív salak, sok-sok elcsúszas nehezíti az útjukat. Nagyon dicséretes, és reményt keltő számomra, hogy vannak férfiak, szerencsére egyre többen, akik elég bátrak ahhoz, hogy Lélekben lemeztelenedjenek egy gyógyítás során.

Bizonyára nem lehet könnyű. A férfi alapvetően szellemi erőt képvisel, és testi valamint teremtő ereje révén az anyagban van otthon. A Lélek birodalma, az érzések, számukra ingoványos talaj. Többnyire nincs mintájuk rá, hogyan kell kezelni az érzéseket, hogyan lehet kapcsolódni a szexualitáson kívül egy nővel, hogyan tudnak kapcsolódni saját énrészeikkel, fájdalmaikkal. Nekünk ebben több rutinunk van. A Nő egyik legfontosabb küldetése, hogy ebben a vállalásban a Férfit támogassa, segítse őt visszatalálni a Lélekforrásához. Alázattal, szelíden, türelmesen, nem manipulálva.

Hálás vagyok, hogy ebben az inkarnaciòban ismét vállaltam ezt a nemes feladatot. Hiszem, hogy a Lelkével kapcsolódott, felébredt Férfi, még több férfit fog felébreszteni. Hiszem, hogy a számuk egyre csak nő a jövőben, és így kollektív szinten tud náluk is átbillenni valami. Ahogy gyógyul a női minőség, úgy ébredezik a férfi, és szép lassan transzformálódik a sok egyéni és közös lélekmunka is az anyagban. Hiszem, és bízom, hogy nem is oly sokára, számos Férfi és Nő, Lélekpárok, Dualpárok, ikerlángok találnak egymásra, élnek egyenrangú (nem egyenjogú!!!)párkapcsolatban, gyógyítva ezzel egymást és a Földet.

Férfi és Nő Teremtő Pár. Együtt. Közösen. Harmóniaban. KETTEN EGYÜTT! Isten és Istennő.

egylelek

A testem beszél: izomfeszültség

Ahogy arról már beszámoltam, ismét gőzerővel vetettem bele magam a testedzésbe. Fontos, hogy a nagy izommunkát megfelelő mennyiségű, és minőségű nyújtás is kiegészítse, így ma Stretching órán jártam. Hatalmas felismerésekkel lettem gazdagabb. Csodálatos, hogy a testünkön keresztül milyen könnyen érthetjük meg a lelkünk üzenetét, ha kicsit ráhangolódunk.

A nyújtás során gyakran feszítő fájdalmat éreztem, a hosszú kihagyás miatt részben, plusz nagyon feszesek, görcsösek az izmaim. A nyújtás során próbáltam ezt a feszültséget elengedni, és belelazulni egy-egy pózba. De annyira féltem, a fájdalomtól, ami az ellazulást megelőzi, hogy inkább ellentartottam. Ha kicsit beleengedtem magam, akkor azt éreztem szétszakadok, elviselhetetlen az érzés, már-már sírni tudtam volna, pedig azzal is tisztában vagyok, ha engedem, akkor szép lassan nyúlik az izomszövet, a fájdalom oldódik, és utána sokkal könnyebb lesz, fizikailag is és érzelmileg is. Mégis hatalmas görcsök, remegések közepette tudtam csak belemenni a pozíciókba, megengedni az izomnak, hogy lazuljon.

Hirtelen felfedeztem az analógiát az elmúlt időszak érzelmi történeivel. Sokszor oly annyira elszeretnénk kerülni a fájdalmat, hogy észre sem vesszük, hogy már eleve egy görcsös, feszült, fájdalmas állapotban létezünk. Annyira a mindennapok része, annyira hozzászoktunk, hogy el sem merjük engedni. Ragaszkodunk hozzá, mert a miénk, talán már el is felejtettük milyen enélkül a feszültség, görcsösség nélkül élni. Nehéz beleengedni magunkat egy új, ismeretlen állapotba, mert félünk mi lesz a következménye. Az elme folyamatosan azt hiteti el velünk, hogy a régi jobb, az biztos, már ismerjük, nem ideális, de mégis megtanultunk vele együtt élni. Az új, az más, az kiszámíthatatlan, az félelmetes. A változtatás kezdetben fájdalommal jár. A küzdelem önmagunkban zajlik, vajon beleállunk, vagy menekülünk.

Az óra után természetesen jobban érzetem magam, oldottabb lett az izomzatom, és picit én is megkönnyebbültem. Nagyon hálás vagyok a testemnek, hogy tanít, és mutatja az irányt. Magamnak pedig azért mondok köszönetet, mert veszem a jelzéseit, és rálátok tudatallatti működéseimre a leghétköznapibb szituációkban is. 🙂

A mai nap tanulsága: ne élj görcsben, feszültségben, ami ugyan nem elviselhetetlenül fájdalmas, de még sem komfortos. Ha jön a helyezt, add oda magad, a kezdeti fájdalom tovatűnik, engedd el, ami nem szolgál, ahhoz már ne ragaszkodj, és a végén elégedettség és laza érzet lesz a jutalmad!

Áldás!

shoelace

A Test szentsége

Önismereti úton immáron 8 éve járok, a spirituális fejlődésem valamivel később, 4-5 évvel ezelőtt kezdődött. 2014-ben azonban új világot ismertem meg, felsőbb dimenziókkal léptem kapcsolatba, szép lassan eltávolodtam a régi életemtől és a barátaimtól. Na nem szándékosan, egyszerűen így alakult. A földi dolgok egyre kevésbé érdekeltek, a testem és a külsőm sokadlagos lett számomra, csak a szellemi fejlődésemre összpontosítottam.

Azzal védekeztem, hogy a szép test, az állandó edzés, a diéta nagyon felszínes dolog, nem számít hogyan nézünk ki, hiszen az értékes kapcsolódások Lélekből történnek. Ami igaz is, de magamnak sem vallottam be, hogy valójában belefáradtam a folytonos készenletbe, abba, hogy kihozzam magambol a maximumot, minden szinten. Lusta voltam tenni magáért, igényem sem volt rá, hogy tetszek.

Elmaradtak az edzések, rendszertelenül és rossz minőségű ételeket ettem. Mindenezt az önelfogadás jegyében…Micsoda önámítás?!

Spirituális úton járóknál ez nem ritka jelenség. Van némi meghasonulás bennünk. A szellemi tanok annyira hívnak, az érzelmek fontosabbak lesznek mint a fizikai megtapasztalasok, és ha nincs, aki visszarántson a talajra, könnyedén el lehet szállni. Nincs erő, és nincs még rutin a test-lélek-szellem egységét megélni a hétköznapokban.

Ha épp nem élünk párkapcsolatban, hajlamosak lehetünk lemondani a szexualitásról is, és nem azért mert bűnös, vagy tisztátalan, egyszerűen csak egyre távolabb kerülünk a hús-vér férfiaktól és a testi szerelmet is valami furcsa, megfoghatatlan köd veszi körül. Vágyunk egy nagyszerű lélektársra, a tökéletes egyesülésre. Ez többnyire egy illúzió, ami a mindennapok része lesz, és ami sajnos mellőzi a realitást.

Nekem egy év kellett hozzá, hogy tudatosuljon bennem, hogy élek, testben, itt a Terrán. Ezalatt az egy év alatt az izomzatom leépült, az állóképességem drasztikusan lecsökkent, a vonzó külsőm pedig teljes átlagos lett. Előtte évekig gondoztam, ápoltam a testem, kiemelt figyelmet fordítottam a megjelenésemre. Jólszitált attraktív fiatal nő voltam, akire azonnal felfigyelt a többség. Közel tíz év munkájának gyümölcsét hagytam elveszni. Ma már rálátok, hogy nem tudtam összeegyeztetni a spirituális életemet azzal, hogy dekoratív, szexuálisan sugárzó nő is lehetek. Pedig talán ez a legjobb példa, amit a többi nőnek mutathatok. Takargatni, eltorzítani, ami van, a legnagyobb butaság, és nem is túl motiváló! Azt hittem, úgy hitelesebb leszek az emberek szemében.

Pár hete megfogalmazodott bennem az igény, hogy változtatni szeretnék. Nem azért, hogy ismét több férfi figyelmét keltsem fel, egyszerűen azért, mert azt éreztem túlságosan eltávolodtam a testemtől és a földi léttől. Pedig ide inkarnálódtam, ebbe a tér-időbe, és ebbe a testbe. Kinek teszek vele jót, ha lemondok az élet élvezetéről, a testem nyújtotta megtapasztalasokról, élvezetekről? Senkinek!

Kötelességem jól táplálni a testem, mozgatni, ápolni, kényeztetni és nem utolsó sorban hagyni őt pihenni, töltődni, és minden formájában szeretni!

Megbékéltem vele. Nem úgy néz ki, amivel elégedett vagyok, de bő egy évet hagytam neki, hogy a jelenlegi formáját elérje, így lehetek olyan nagyvonalú, hogy hagyok neki időt a visszaváltozásra is. Türelmes leszek vele és elfogadó, hiszen ő a legfőbb szövetségesem, aki végig kísér a fogantatásom pillanatától a halálom órájáig.

Az élet pedig mindig kiváló rendező, mutatja az utat, amerre lépni érdemes. Miután megszületett bennem mentálisan a döntés, hogy változtatni fogok, megajándékozott egy olyan tapasztalással is, ami a végső lökést megadta. Megjelent a térben egy férfi energia, aki kibillentett. Sokszor elég néhány óra ahhoz, hogy egy régóta halogatott lépést megtegyünk.

Nagyon hálás vagyok ennek a férfinek, hogy ráébresztett, NŐ vagyok! Van testem, és vannak vágyaim. Az elmúlt egy évben lettek korlátaim, gátlásaim, és rádöbbentett, hogy valójában mennyire nem tudom magam elfogadni így, ahogy vagyok. Ha magam nem szeretem és becsülöm eléggé, mástól hogyan várjam ezt?

10 napja újra elkezdtem edzeni, szaunázok, keresem az új frizurám, és nagyon jól érzem magam a bőrömben, a plusz 10 kilóm ellenére. Tisztelem a testem, és tudom, hogy a szellememmel együtt fejleszthetem. Lehetek vonzó nő és gyógyító egyszerre! 🙂

Köszönöm ezt a tanítást, ígérem nem feledem…

Szeresd Te is a tested, mert ez az egy van belőle! 😉

Áldás!

dobi_diana_test

Hitelesség

Nemrégiben egy baráti társasággal töltöttem az estém. Fogyasztottam alkoholt, jól éreztem magam, magánemberként érkeztem oda, azért mentem, hogy lazítsak, kicsit elengedjem magam. Hamar szembesültem azzal, hogy egyeseknek milyen elvárásaik vannak egy terapeutával kapcsolatosan. Aki segítő, azaz szellemi dolgokkal is foglalkozik, azt sok esetben szentként kezelik. Bizonyos dolgokhoz nincs joga, bizonyos módon nem illik viselkednie. Hiteltelennek lettem felcímkézve.Egy fajta példakép mások számára. Részben jogosan!

A hitelesség számomra alapvető emberi érték, bármilyen szakmát is válasszunk, de egyéb emberi kapcsolatokban is jó, ha valaki hiteles tud maradni.

De mi is a hitelesség?

A hitelesség számomra az, ha tisztában vagyok azzal, hogy ki vagyok én (EGO szinten és Lélek szinten). Ismerem az erényeimet, a hibáimat, elfogadom magam, törekszem a fejlődésre, a maximális teljesítményre, de nem ostorozom, és büntetem magam, ha nem vagyok tökéletes. A cselekedeteim engem tükröznek, a gondolataim és érzésvilágom átüt rajtuk, és amit teszek és kommunikálok összhangban van egymással(kongruencia).
Hiteles számomra az az ember, aki tud és mer önmaga maradni minden körülmények között, még akkor is, ha ebből esetleg hátránya származik. Nem akar másnak látszani, mint ami. Vállalja a tettei következményét.

Elgondolkodtam, ha valaki éppen önmagát adja, hogyan lehetne hiteltelen? Kérdés, mennyire vagyok tisztában azzal, hogy ki vagyok én? Ismerem a személyiségem rejtett aspketusait? Megbékéltem velük, vagy tagadásban, netán elfojtásban vagyok velük? Ha valaki hiteles, akkor már nem hibázhat, nem hozhat rossz döntéseket, annak mindig tökéletesnek kell lennie? Szerintem nem! Nem attól leszek hiteles, hogy megfelelek elvárásoknak, egy illúzónak, kreálok egy képet magaról, és felteszek egy maszkot, mert az előbb utóbb lefeslik.

Hiteles mindig csak a saját értékrendem szerint lehetek. Mások mércéjéhez felnőni lehet, néha inspiráló, de esetenként csak az elégedettlenség és önutálat biztos receptje lesz.

Ma más oldalról is megtalált ez a téma, ezúttal az én hitem ingott meg egy általam nagyra tartott személy hitelességét illetően. Pedig nem történt más, csak felruháztam őt tulajdonságokkal, amivel bizonyos szerepekben nem rendelkezik, és talán ott nem is feladata, hogy rendelkezzen vele. De ő is ember. Húsvér, érző lény, aki tapasztalni jött a Terrára, ahogy mindjájan.

Minden esetre érdemes törekedni a hitelességre, de a legfontosabb, önmagunk számára tudjunk hitelesek maradni, minden körülmények között!

1600856-bigthumbnail

A testem a lelkem otthona

Második éve tanulom a Szomatodráma módszerét. Minden egyes alkalom egy csoda számomra. Ez egy olyan módszer, amely a testi tünetekre néz rá, a szervi elváltozások, fájdalmak, betegségek adják a kiindulási pontot. Ezeken a napokon nekem is lehetőségem nyílik találkozni a testemmel.

A testemmel sokáig teljesen közömbös volt a viszonyom. Nem szerettem, nem is utáltam, egyszerűen csak használtam. Természetesnek vettem, hogy van, hogy jól működik, hogy általában egészséges, hogy tudok vele sportolni, hogy a fiúknak tetszik. Mivel családomban mindenki hízékony, talán az egyetlen kapcsolatom vele a folyamatos háború volt. Harc a kilók ellen. Állandó edzés, mert azt vártam el magamtól, hogy mindig tökéletes legyen a formám. Nem haragudtam a testemre, akkor még elképzelni sem tudtam, hogy elhízhatok, hogy lehet nem tökéletes, de különösebb elismerést sem éreztem iránta, hálát meg végképp nem. Nem voltam rá büszke, mert nem is tudtam, hogy az is lehetnék. Nem dicsértem, nem köszöntem meg neki semmit. Nem volt rá mintám. Mai szemmel, kizsigereltem. Rideg voltam vele, és hálátlan. Tulajdonképpen nem voltam tudatában annak, hogy ő szolgál engem, hogy általa jelenhetek meg itt a Földön, az anyagi világban. Ebben az időben még nem voltam tudatos.

Az idő előre haladtával egyre inkább eltávolodtunk egymástól. Én elhanyagoltam őt, megfeledkeztem róla, ő pedig egyre többet lett beteg. Nem működött velem együtt. Legalábbis akkor azt hittem.
Ma már tudom, hogy én nem működtem vele együtt. Magammal nem működtem együtt, az idő tájt önmagamat (én-magomat) vesztettem el. Az egyensúly felborult. A testem csak üzent. Sok év kellett, hogy rájöjjek, amikor a testem üzen, akkor valójában a lelkem üzen. Ma már azt is tudom, hogy a lelkem a testemen keresztül nyilvánul meg, azaz a testen keresztül tud kommunikálni  a lélek. Ha jól van, ha működik, ha egészséges, ha laza, ha energikus, akkor is üzen. Köszi szépen, most rendben van. Ha beteg, ha fáradt, ha sérült, akkor is. Hello, figyelj rám, mert velem most valami nem oké.

Idővel elkezdtem egyre jobban figyelni rá, és dekódolni az üzeneteit. Sokáig abba a hibába estem, hogy vádoltam őt, vagy magamat. Bűnbakot kerestem. Azt hittem a betegség valami büntetés, valami szörnyű tragédia. Ma már tisztában vagyok vele, hogy ez is csak egy jel, egy nagyon finom kommunikációs forma. Őszinte, nyílt, és sokszor nyers. A test nem beszél mellé, nem köntörfalaz! Nem akar más színben feltűnni, nem akar elsikálni dolgokat, egyszerűen csak megmutatja a maga egyszerű, és kijózanító valóságát. Minden tünet ébresztő. Ébresztő nekem, hogy figyeljek oda magamra, mert eltávolodtam a lelkemtől. Kibillentem az egyensúlyból, és változtatnom kell.

Számomra a Szomatodráma hozta meg a nagy áttörést a testemmel kapcsolatban. Amióta ez a módszert gyakorlom, sokkal közvetlenebb a viszonyulásom a testemhez. Természetesebb. Tudok őszinte hálát érzetni, képes vagyok értékelni a legapróbb dolgokat. Nem tökéletes a viszonyunk, hazudnék, ha azt állítanám, hogy az. De ez csak rajtam múlik. Amikor leszek képes megengedni neki, hogy olyan legyen, amilyen, és amikor végre képes leszek elfogadni őt pont olyannak, amilyen ő valójában, akkor helyre áll köztünk minden. Hiszen ő csak tükröz engem, egy adott pillanatban.  Mutat belőlem valamit. Olyan pontosan jellemez, mint semmi más. Talán emiatt nem tudom eseteként tolerálni őt. Fáj az igazság, fáj látni, fáj érezni, amit megmutat rólam, belőlem, bennem.

Vannak időszakok, mikor szimbiózisban élünk. Mikor figyelek rá, táplálom, kényeztetem, edzem, öltöztetem, egyszóval eggyé válok vele. És ő ilyenkor rendszerint meghálálja a gondoskodást. Gyönyörűen kivirágzik, sugárzik a világban. Ilyenkor nagyon büszke vagyok rá, és jól érzem magam benne. Azt érzem, jól tükröz engem. Jól vagyunk egymással, jól vagyunk a világgal.

Az utóbbi időben eltávolodtam tőle. Túlságosan nagy fókuszt kapott a szellemiség az életemben. Eltávolodtam az anyagi síktól, és szép lassan elveszettem a kapcsolódást a testemmel. Már nem jól ettem, egyre kevesebbet mozogtam. Nem érdekelt hogyan festek, és mit viselek. Azzal takaróztam, hogy ha sokat foglalkozom a testemmel, akkor felszínes vagyok. Edzeni, szépítkezni nem valami spirituális dolog. Valójában csak lusta voltam. És nem voltam tudatos. Ismét elvesztettem a fókuszt. Annyira erősen koncentráltam a lelkemre, és hogy ő jól legyen, hogy elfeledkeztem a legfontosabbról: a testem a lelkem otthona! Amíg itt élek, rajta keresztül tapasztalok. Ha a testem elhanyagolom, a lelkem sem lehet épp. Talán ez a spirituális út egyik nagy útvesztője. Elfelejtjük megbecsülni a testet, az örömöket, az egészségünket. Azt hisszük ő csak egy szükséges rossz, amit magunkkal kell cipelni az úton. Pedig valójában ő „cipeli” a lelkem magával egy életen át.

Így hát kimondom neki tiszta szívből, őszintén: köszönöm kedves testem, hogy befogadtál, hálás vagyok, hogy minden egyes nap meg tudom tapasztalni általad az Életet!

pillango sziget

Méregfogak

Minden ünnep különleges energiát hordoz magában. bennünk van a belső alkímia lehetősége. Persze ehhez szükséges a csend, az éber figyelem, az, hogy önmagunkba meg tudjunk érkezni. Kísérők nélkül, szavak nélkül, elvárások nélkül. Az elme kattogásán túl, ebben a belső csendben, a békében hirtelen a szívünkben találjuk magunkat, saját belső templomunkban.

Ma elindultam én is erre a belső utazásra. Segítségül húztam egy kártyát a Mágikus Nő Kártya csomagból. Arra voltam kíváncsi, melyik az a női minőség, ami felszabadulásra vál, amit a felvállalás ünnepén életembe kellene engedjek, és nem tagadni többé.

A Méregfogak kártyáját húztam, amivel eddig még soha nem találkoztam, mégis komoly ajándékot kaptam most tőle. A kígyónak kétféle foga van. Hátrahajló fogaival megragadja a zsákmányát, a méregfogaival pedig megöli az áldozatát.
A méregfogak az öngyógyítás, a fájdalom megélésén keresztüli gyógyulás, és a teljes átalakulás szimbólumai! Akit megmar a kígyó, annak meg kell tanulnia áttranszformálnia a mérget magában, ahhoz, hogy felépülhessen. Immunis lesz rá, a méregből ellenszert csinál. Ez az igazi alkímiai folyamat. Ez az igazi gyógyulás. Amikor önmagunkat tudjuk meggyógyítani, akkor lesz valódi és tartós az eredmény. Persze ez egy fájdalmas folyamat, elkerülhetetlen benne a szenvedés. De amikor a kétségbeesésen, a félelmen, a csalódottságon felül tud emelkedni, a hit és a bizalom, akkor meg tud történni a csoda! Aki valóban túl akar élni, és meg akar gyógyulni, az megtalálja magában az ellenmérget.10407943_1600393226883258_2574347769680704523_n
A kártya arra kért, merüljek el lelkem labirintusában, és keressem meg, ki is mi mérgezte meg a lelkem. Az elmúlt 7-8 évem semmi másról nem szólt, csak a kutatásról. A fájdalom, a csalódás, a kín, a szomorúság már az életem részévé vált a különféle oldások, és önismereti munkák révén. Néha talán már el sem tudom képzelni, milyen ezek nélkül élni. Oly régen keresem a fájdalom forrását, a gyökerét, hogy már csak a fájdalmat és a hiányt vettem észre.
De eközben mindvégig megmaradt a vágy a gyógyulásra, és a hitem egyre erősebb lett, egyre több segítőt kaptam, bár a felszínen egyre magányosabbnak tűnhetek. És soha, egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy végleg feladjam, hogy lehet ennek az egész folyamatnak nem jó vége. Megtanultam, hogy erőm soha nem hagy el, a belső tartásom is megmarad, akárhányszor esek el, mindig fel fogok állni, és soha nem szűnik meg a hitem!
A bennem élő Fényt sikerült megtalálnom, felvállalnom, és mások szolgálatába állítanom az évek során.

Ez a valódi alkímia, ez maga a misztérium. Megbocsátani mindenkinek, legfőképp magamnak, és menni tovább, hittel, szeretettel.
Itt kezdődik a gyógyulás, és az újjászületés! Hálás vagyok, hogy a kártya lehetővé tette számomra ezt felismerést, ezt az utat, a tudatosítást. Az idei Pünkösd nem adhatott volna ennél többet nekem.

Keresd a nőt!

Baj van a világgal?

Hivatásomból adódóan sok nővel van szerencsém találkozni. Legtöbbjük arra panaszkodik, hogy vágyik egy erős, oltalmazó, igazi férfira, aki a gondját viseli, aki mellett biztonságban érzi magát, akire lehet számítani, de nem talál ilyet, nincsenek manapság igazi Férfiak. Bevallom őszintén, pár éve még én is így gondoltam. Többnyire a férfiakat, a társadalmat, a rohanó világot okoltam.

Sokuktól hallom, hogy szeretnék megélni a női minőséget, de fogalmuk nincs hogyan kellene ezt megtenni. Hogyan lehetnének nőiesebbek? Egyáltalán minek ezzel foglalkozni, hiszen női testbe születtünk, hát akkor nők vagyunk. Vagy ez manapság már mégsem ennyire egyszerű?

Ki a hibás?

Erről elkezdünk beszélgetni. Mi lehet a jelenség hátterében? Hol lehet a férfiak? Kihaltak? Vagy már mind elkelt? Hogyan lehetek nőies nő? Ki számít manapság jó nőnek? Vannak olyan nők, akik nem nőiesek? Van megoldás? Talán bennünk is van valami hiba?

Mi, Nők is hunyók vagyunk!

Egy bimbózó kapcsolatban a nő általában még tudatában van saját szépségének, erejének, kisugárzásának, ilyenkor még megéli, megkapja a férfi imádatát, csodálatát. Valósággal ragyog, a egyensúlyban van, vonzó. Idővel sok nő elveszíti saját magát, kiesik a középpontjából, és egyre inkább elkezdi a férfi életét élni, neki akar megfelelni, így egyre inkább függésbe kerül attól, hogy a férfi mit gondol, mit mond, mit csinál. Már nem sugárzik, már nem kerek egész, már csak fél. Megjelenik a félelem benne, amitől a varázsereje így csökken, míg végül elfogy. Elveszíti önmagát.
Jó esetben ezt észreveszi, rosszabb esetben, tudatában sincs annak, hogy szép lassan eltűnt az egyénisége, a csábereje, a bája, a nőiessége.

Elvesztettem önmagam!

Ha jön is egy felismerés, hogy valami épp haldoklik benne, hogy valami belül nagyon nincs rendben, akkor is jöhet egy újabb illúzió. Még pedig az, hogy majd akkor lesz újra vonzó, kívánatos, teljes, egész, harmonikus, ha a partnere, azaz a férfi megváltozik. Újra olyan lesz, mint a kapcsolat elején.  Nem belülről várják a megoldást, hanem kívülről, a másiktól. Pedig amint bent, úgy kint. Hárítás helyett vállalni lenne érdemes a felelősséget. Arra lenne szükség, hogy a bizonytalanságból visszatérjünk a bizonyosságba, a magabiztosságába, a középpontunkat lenne célszerű újra megtalálni.

A nő árad

Minden esetben belőlem árad ki a szépség, a lágyság, a kedvesség, az a Női Eszencia, amire a Férfi fel tud figyelni, ez az energia, amire ő reagálni tud.  Amíg kétségben vagyunk magunkkal, hogy élhetnék meg az egységet bárki mással? Amíg én nem élem meg magamban a nőiességet, nem áramoltatom a női energiáimat, hogyan várhatom, hogy egy ízig-vérig férfi álljon be mellém? Ha egy férfitól várom, hogy engem nővé tegyen, akkor vállalom én az életem alakulásáért a felelősséget? Vajon kit hagyok ki ebből az egész folyamatból ebben az estben? A helyes válasz: önmagamat!

Amíg nem bízok és hiszek magamban, más hogyan bízhatna bennem? Amíg nem tartom kívánatosnak, vonzónak, szerethetőnek magam, addig hogyan várom el, hogy más ezt meglássa bennem? A válasz: sehogy.

Felelősséget vállalok a döntéseimért!

Van azért egy jó hírem is! Mindenen lehet változtatni. A döntés mindig az én kezemben van. Ha nem kívülről várom továbbra is a megoldást, hanem elkezdek befelé figyelni, a saját válaszaimat megkeresni, a saját utamat járni, tapasztalni, akkor megtörténhet a csoda. Belülről válok azzá a Nővé, aki lenni szeretnék. Megtalálom magamban az a női minőséget, aki méltó társa a Férfinak. A megoldás minden esetben bennünk van. De néha jól jön egy kis segítség.

Megtalálom magamban a NŐT!

Ha szeretnéd megtapasztalni magadban ezt az ősi női erőt, ezt a befogadó, szelíd minőséget, a finom esszenciát, akkor a programunk Neked szól! Több oldalról támogatjuk meg a kinyílásod, hogy belső ragyogásod újra megnyilvánulhasson a világban. Számos módja van annak, hogy a hétköznapokban megéljük a női energiát, ha kicsit tudatosabbak leszünk, és odafigyelünk. Ez mélyen belül bennünk van, ezzel születtünk, csak vagy nem tanultuk meghasználni, vagy valamikor, valamiért elfelejtettük.

A zene és a tánc nagyon sokban tud segíteni, hogy összekapcsolódjuk ezzel a lágy, szexuálisan is vonzó minőségünkkel, hogy felszabadultabbak és oldottabbak legyünk. Az önkifejezés minden módja arról szól, hogy megmutassam a világban, hogy ki vagyok, mit érzek, mit gondolok.

Kellemes utazást! 🙂

atalakulas

A NŐISÉG VARÁZSA

A női lét maga a misztérium, maga a varázslat. Ezernyi lehetőséget tartogat számunkra, számos úton, melyek végén ott rejlik a kiteljesedés lehetősége. Mégis azt tapasztalom, egyre többen akadnak el ezen az utón, és felejtik el, milyen hatalmas kegy, és csoda, hogy női testbe születhettek!

Nézzük meg milyen is a NŐ?

A Nő bölcs!

Határozott, tudja, mit akar, mégis gyöngéd, mert már nincs szüksége arra, hogy versengjen, harcoljon, vagy mindenáron bizonyítson. Felismerte a benne rejlő szépséget, tehetséget és bölcsességet. Meri használni az eszét, de nem fitogtatja tudását. Hisz a megérzéseinek, a szíve a legjobb iránytű. Tudja, hogy egyedi és értékes, és hogy méltó a boldogságra és a beteljesülésre, mivel felismerte az önmagában rejlő értékeket.

A Nő ragyog!

Egy igazi Nő mer látszódni és ragyogni, de nem feltünősködik, mert pontosan tudja, hogy úgy is észreveszik. Nem a drága ékszerek, a sok smink, a kihívó ruha teszi láthatóvá, hanem a kisugárzása, a magabiztossága, önazonossága. Nem követi a trendeket, hanem diktálja azt, van stílusa. Meri vállalni önmagát. Valóban elfogadja és szereti a testét. Ismeri minden porcikáját, pontosan ismeri minden hegnek, és minden kis ráncnak a jelentőségét, és történetét, ezért nem szégyelli azokat.

A Nő, olyan mint a víz

Áramlik, mint egy folyó, és szelíden kitartó lelkierővel utat tör magának, a legszilárdabb akadályokon keresztül. Mélysége van, és lágyan ölel körül, akár egy hullám. Folytonosan megéli a befogadást, az elengedést, a szülés és a születés csodáját. Mindig mer változni, újjászületni. Bármikor kész a teljes átalakulásra, mert az élete folytonos erőfeszítés nélküli változás. Nem elégszik meg felszínes ismeretekkel önmagáról, folyamatosan fedezi fel önmaga természetét, megismeri ezzel a női lét misztériumát.

A Nő szabad

Nem ragaszkodik senkihez, és semmihez, nem akar birtokolni sem eszméket, sem tárgyakat, sem embereket, mert hisz a szabadságban. Párkapcsolatban is meg tudja őrizni lelke egy részének függetlenségét, és tiszteletben tartja a másik fél szabad akaratát is.

A Nő bátor

Nem fél szeretni, nem vár senkire, nem hibáztat, nem mutogat ujjal senkire. Mer szembenézni a legnagyobb félelmeivel, meri meghaladni önmagát, elhagyni a komfort zónáját saját fejlődése érdekében.

A Nő teremt

A mágikus nő igazi varázslónő, alkimista, aki képes megteremteni az álmait, megidézni a szükséges változást az anyagi világban. Mindig történik valami, mert folyamatosan figyel, érez, kapcsolódik a világhoz és folyamatosan teremt.

 Hogyan lehetsz mágikus Nő?

Ahhoz, hogy ilyen sugárzó, teremtő, kreatív és vonzó nővé váljak, meg kell kérdeznem magamtól, hogy hogyan állok magammal, a saját nőiségemmel? Meg tudom élni azt? Felmerem vállalni önmagamat, mint nőt? Vonzónak találom magamat, mint nő? Elfogadom és kiélem a vágyaimat?  Merek-e látszódni, ragyogni? Vajon ki tudok állni magamért? Kiállok az elveim mellett? Tudom képviselni az értékrendemet?  Tudom, hogy mi jó nekem? Van elég tapasztalatom, hogy tudjam, mi okoz nekem örömöt, és mi az, amivel bántom magam? Tudom, merre van az én utam? Meg tudom élni a szerelem és a szexualitás szentségét? Tudom magamról, hogy szép és különleges vagyok? Tisztában vagyok a saját érzéseimmel, és azok tisztaságával? Merem követni a szívem sugallatát? Tudok rendet teremteni a káoszból, egységet a kétségből? Elhiszem, hogy méltó vagyok a szeretetre, az igaz szerelemre és a boldogságra?

Ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ, úgy minden sokkal könnyebb! 🙂

Hívj bizalommal, ha úgy érzed alakadtál a nőiségedben!

noiseg varazsa

Áramlás

Az elmúlt néhány napban több olyan kliens is járt nálam, aki életében el van akadva. Legtöbbször pontosan tudják is, hogy hol, és mit is kellene tenni, mi az ok. Valamiért még sem lépnek.

Sokszor járunk ugyanebben a cipőben. Tudjuk a megoldást, a kivezető utat az alagútból, de mégis inkább egyre mélyebbre megyünk, rójuk a felesleges köröket. Miért?

Gyávaságból? Megszokásból? Miért nem merünk a Belső Hangra, a Belső Mesterünkre hallgatni? Miért fáj annyira látni az igazságot? Miért fáj a változtatás?

Én azt gondolom, hogy egy darabig lehet futni a köröket, bújócskázni önmagunk, és az érzéseink elől, de van egy pont, amikor igenis szembe kell nézni a félelmeinkkel, át kell lépni a komfort zónát, el kell kezdeni látni, nem csak nézni, és legfőbbképp érezni kell! Persze ez nehéz, sokszor fájdalmas is. Mégis azt tapasztalom, ha ezt megtesszük, hirtelen hatalmas változás elindulni az életünkben. Az a sok energia, amit eddig elfojtásra, és hárításra fordítottunk felszabadul, és végre hasznos, teremtő folymatokra tudjuk használni. Olyasmi érzés, mint a vérvételnél, mikor elszorítják a vénát. A vér akkor csak alig csörgedez, De mikor ez a blokkoltság oldódik, a kötés nem szorítja már tovább, az áramlás megindul, hirtelen hatalmas mennyiségű, friss vér önti el az ereket.

Valahogy így megy ez az életünkben is. Ha már csak vegetálunk, akkor tegyünk érte, hogy kapjunk friss vért, azaz energiát, új impulzusokat, új kapcsolódásokat az élettől. Ez maga a VITAlitás! Az ÁRAMLÁS maga az ÉLET! Ne álljunk a saját életünk útjába, ahhoz túlságosan is drága!  Egyszerre csak egy van belőle! 🙂

energia aramlas

Miért félünk érezni?

Önismereti utazásom a hetedik éve tart, hol kisebb, hol nagyobb lendülettel vetettem bele magam ön-magom megismerésébe. Amíg tanulni, beszélni, olvasni „kell” a dolgokról egészen jól is ment minden. Megértem az okokat, miérteket, összeáll a kép, családi minták rajzolódnak ki előttem, kerülnek helyre bennem a generációk óta kószán keringő energiák. A fejemben minden rendben van. De eljön egy pont, amikkor kevés „csak” érteni a dolgokat. Nem logikára van szükség, hanem érzésekre, együttérzésre, bűnbánatra, sajnálatra, elengedésre, megengedésre. Erre a fej nem képes. Ezt csak a szívünk tudja. Feltéve, ha hagyjuk neki…

De miért nem érez már a szívünk? Mikor tanulta meg, hogy érezni veszélyes, hogy érezni fáj? Mikor vettük fel a páncélt magunkra? Mi késztetett arra minket, hogy becsapjuk magunkat, a szívünket? Egyáltalán mi tettük ez? Vagy nekünk is tanították?

Jártamban, keltem azt tapasztalom, hogy a probléma általános. A legtöbb szenvedést, és betegséget az okozza, hogy nem merjük, nem tudjuk, vagy nem akarjuk felvállalni a saját érzéseinket, gondolatainkat, ön-magunkat. Valamiért rettegünk attól, hogy érezzünk, úgy igazán mélyen, hogy kifejezzük az örömünket, a bánatunkat, a csalódottságunkat. Helyette inkább viselkedünk. Úgy, ahogy elvárják a szüleink, a barátaink, a szerelmünk, a főnökünk. Hogy megfeleljünk. Hogy szerethetőek legyünk. Hogy biztonságban legyünk. Hiszen érezni kockázatos. Sőt néha egyenesen félelmetes! Hiszen akkor megmutatjuk magunkat. Az igazi arcunkat, kitárulkozunk, sebezhető válunk. Nem tudhatjuk a környezetünkben mit vált ki a mi reakciónk. Nem tudhatjuk, egyáltalán bennünk mit indít el egy hevesebb érzelmi reakció, önmagunk a teljes mértékű felvállalása. Ezért inkább megtanulunk nem lobogni, nem izzani, nem fortyogni, nem perzselni. Takarékra vesszük az érzelmeink alatt a lángot.

Én azt gondolom ez óriási hiba. Hiszen, ha mindig mások elvárásai szerinte cselekszünk, élünk, érzünk, akkor nincs is lehetőségünk megismerni azt a csodálatos embert, akik vagyunk. Elszalasztjuk azt az egyszeri és megismételhetetlen élményt, hogy ebben a testben, ebben az életben önmagunk legyünk. Mindenkit arra bíztatok, hogy merjen önmaga lenni, merjen érezni, felvállalni, ha kell toporzékolni, vagy sírni, nagyokat kacagni, haragudni, majd megbocsátani. Ettől élünk, ettől vagyunk érző lények, ettől vagyunk igaziak, és ettől leszünk hitelesek!

kosziv

 

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás