Tag Archives: Érzelem

Kapcsolódunk?

A tegnapi női csoportomban sokan arról panaszkodtak, hogy vágynak egy erős, oltalmazó, igazi férfira, aki a gondjukat viseli, aki mellett biztonságban érzhetik magukat, akire lehet számítani, de nem igen találnak ilyet.

Aztán szinte mindenki hozzá is tette, hogy egyébként nem bízik a férfiakban, mert már csalódtak, sokszor átverték őket. Egyébként sem akarják feladni az anyagi függetlenségüket, és nem szeretnének kiszolgáltatott helyzetben élni, kuncsorogni, ha valamire szükségük van, inkább megveszik maguknak, megkeresik a rávalót, és nem várnak arra, hogy egy férfi megmozduljon. Ha kell, fúrnak, faragnak, festenek és mázolnak.

Én ezt egy picit paradoxnak érzem. Amazonnak öltözött hercegnők várják a cuki-muki, édi-bédi, velejéig romantikus Adoniszokat, hogy oltalmazzák őket, miközben vaspáncélt és pajzsot viselnek, nehogy megsebezzék őket, újra, és újra.

Na, most ez kinek a hibája? A hercegnőé, akivel még szende, ártatlan, naiv korában rútul elbánt egy gonosz, szívtelen herceg? Vagy a gonosz herceg nem is létezik? Netán a szegény romantikus hercegé, aki próbál közeledni, de minden próbálkozás közben védőpáncélokba, és buzogány suhintásokba szalad bele, rózsás csókok helyett? Hibás egyáltalán valaki?

Én nem tudom, de úgy tűnik, egyre nagyobb a szakadék a két nem közt, vagyis az elvárások között. Egy férfi csak akkor tud Férfiként viselkedni, ha egy Nő van mellette. Amennyire én Nő vagyok, annyire lesz mellettem Férfi, a férfi. Ha én valóban NŐ vagyok, és még sem egy grál lovag ül velem szemben, akkor rosszul választottam. Ekkor érdemes magunkban feltenni a kérdést: valóban igazi, befogadó, szerethető, lágy Nő vagyok? Igazán megmutattam magam? A sebezhetőségem, az esendőségem, a bizonytalanságom? Az érzéseim kimutattam, vagy féltem tőle? Meg tudtam engedni annak a szegény hercegnek, hogy szeressen? Vagy csak vártam, elvártam, rezzenéstelen arccal, szigorú tekintettel, hideg szívvel?

Ha úgy érezzük, hogy mi tényleg minden tőlünk telhetőt megtettünk, akkor nincs baj, nem szabad elkeseredni. Akkor szimplán arról van szó, hogy nem a mi hercegünk ül velünk szemben. Van ilyen. Majd jönni fog. Ha engedjük neki, hogy jöjjön. És nem lasszóval akarjuk befogni. Várjuk türelemmel. A türelem, a várakozás, mind női erények. Ahogy a Biblia is mondja, mindennek rendelt ideje van, az aratásnak is, és a vetésnek. De ha nem vetünk, hogyan akarunk aratni?

Ha nem hiszünk benne, hogy létezik normális, tisztességes, megbízható férfi, hogy akarjuk, hogy ránk találjon? Ha elképzelni sem tudjuk a szebb jövőt, a számunkra ideális kapcsolatot, és a megfelelő partnert, akkor hogy fogjuk felismerni, ha elénk toppan? És erre az sem mentség, hogy találkoztunk már életünk során néhány galád szoknyapecérrel. Biztos mi is voltunk már komiszok, mi is csaltunk, mi is hazudtunk, késtünk, szakítottunk. Valaki mégis hiszi ezen a világon, hogy mi vagyunk számára az „Igazi”, a nagy „Ő”. De mi vajon hiszünk benne?

Én azt gondolom, érdemes lenne! És inkább magunkon próbáljunk ilyen téren erőszakot venni. Mert csak így lehet változtatni. A környezetünk, a világunk csak akkor változik, ha mi magunk változunk. ha mi megtanulunk Hercegnőként viselkedni, akkor jönni fog a Herceg is! Ez egészen biztos. Aztán pedig boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Na jó, ilyen csak a mesében van….De garantáltan lesznek boldog, közös, értékes pillantok. Persze az éremnek mindig 2 oldala van!

kapcsolodas

Szeretném, ha szeretnél

Szeretem a szemed, szeretem a szád,
szerető szívem minden hibát megbocsát.

Jöhetsz éjjel, jöhetsz nappal,
Jöhetsz némán, jöhetsz haraggal.

Beengedlek, mert itt a helyed nálam,
Rád vártam rég, mint meghódítandó állam.

Igázz le most, fékevesztett vadként,
Én meg hagyom magam, szelíden és önként.

Így kergetőzünk majd, a forró nyáron és a sötét őszben,
Neked nincs más dolgod, csak szeress nagyon mindeközben.

angyallany

Vége van a Nyárnak

Elmúlt a nyár,

elmúlt a vágy.

Te sem vagy itt,

Én sem kellek már.

 

Vajon mi történt?

ki tudja…

A szél fújt,

a vitorla hussan.

 

Szomorú az ősz,

sajog szívem, de hiába.

Reszketek, mint félénk kis őz,

Te talán mással mész a jövő nyárba.

 

Mit kéne tennem?

Vezess, kérlek, Isten!

Elfogyott lelkemből minden,

Rég nem dalolok már ihletetten.

 

Gyászolok, haldoklom megtörten.

Hol vagy most Te? Kiálltok fel, ríva.

Mit tettem én hogy így elhagyott az Isten?

Érzem mélyen belül, már nem vagyok az a Diva.

 

Dehogy hagyott Ő el!

Nézz fel az égre néha!

Szeret még mindig,

Ne légy ostoba és léha!

 

Itt vagyok még,

ülök a szobában csendben.

Bent egyre csak nő a Fény.

Ezen a télen is várok Rád, de már nem dideregve.

Nyílj meg!

Szeretem a különböző jós és egyéb kártyacsomagokat használni, mindig különleges izgalommal tölt el, hogy adott kérdésre, milyen választ kapok a lapokból. Nem mintha a válaszok nem bennem lennének, de kíváncsi vagyok, az égiek vajon mit üzennek nekem abban a pillanatban.
Egy problémás élethelyzettel kapcsolatban egy hét alatt már harmadszorra húztam a „Nyílj meg!”kártyát, de valahogy nem akartam megérteni a jelentését.

Keressem telefonon fel az illetőt, vagy írjak neki? Mégis hol? Facebookon, viberen, esetleg e-mailen, vagy dobjak rá egy sms-t, azt biztos megkapja. Nincs könnyű dolga az ember lányának, ha napjainkban a megfelelő kommunikációs csatornát próbálja megtalálni… Legyek vicces, vagy határozott, térjek rögtön a tárgyra, vagy csak langyos felszínes beszélgetéssel puhatolózzak nála? Mit fog szólni? Örülni fog? Megretten? Kihátrál? Pillanatok alatt kérdések tucatjai lepték el az agyam.
Elég nyitottnak és őszintének érzem magam. Már nem érdekel, hogy mit gondol az illető személy velem kapcsolatban, úgy érzem, teljesen felmerem vállalni magam előtte, most mégis mit akar ez a kártya??? Mit akarnak nekem üzenni ezzel?
Kezdeményezzek én? Már megint én? Jajj, ne már! Amúgy is, az olyan erős férfi energia, nem akarok én nyomulni! Aztán valahogy abba maradtak a kérdések, egyszerűen a Sorsra bíztam magam. Ha úgy kell lennie, találkozunk, és akkor majd őszintén felfedem magam, az érzésimet, a gondolataimat, a vágyaimat.
Lefeküdtem, átgondoltam a dolgaim, beszélgettem picit a Jóistennel, az Angyalaimmal, és akkor egyszer csak bevillant egy kép. Egy rózsabimbót láttam, ami éppen gyönyörű virággá nyílik. Hát ez az! Erről van itt szó, kérem!

1279943084

Maga a megnyílás aktív, de utána a nyíltság teljesen passzív. A rózsa várja megfelelő időt, és amikor úgy érzi, hogy készen áll, kinyílik a Világra. Nem azért, hogy megcsodálják szépségét, nem azért, hogy megszagolják finom illatát, hanem mert tudja, hogy ez a dolga, sejtszinten belé van ez programozva. Isten erre teremtette. Ez a természet rendje. És nem foglalkozik vele, hogy szebb színű-e, mint a szomszédja, hogy elég illatos-e, egyszerűen csak kinyílik. És várja, hogy megszagolják, hogy gyönyörködjenek a szépségében, azok, akik arra Őt érdemesnek tartják. Nem akar másnak látszani, nagyobb fejű lenni, vagy még vörösebb, egyszerűen ő „csak” egy rózsa. Lehetne kevesebb tüskéje, akkor talán többen érintenék, de lehetne több is, akkor senki nem tudná leszakítani. De Ő épp olyan rózsa, amilyennek lennie kell.
Valami fontosat értettem meg az éjjel. A megnyílás nem egyenlő a kezdeményezéssel, az őszinteségi rohamokkal, a közlési kényszerrel. Nem is egy mesterségesen generált folyamat, és soha nem egy bizonyos cél elérése érdekében történik. Egyszerűen egy természetes, lágy, passzív folyamat, amiben felvállalom magam a világ előtt, és megmutatom magam a világnak, várom, hogy közelebb jöjjön hozzám az, aki vonzónak, szépnek, értékesnek talál. Nem akarok hatni a környezetemre, de bizonyos emberekre mégis fogok. Hogy milyennek lát valaki a megnyílás után, azt nem fontos, az az Ő magánügye. Én csak megnyílok, virágzok, illatozok, mert ez a dolgom. A többit meg a Teremtőre bízom…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás