Tag Archives: Lélek

Az Anya-Seb

Az anyák és lányok közötti nehézségek és megoldandó problémák nagyon gyakoriak, mégis, nyíltan nem beszél erről senki sem. A tabu az, ami meggátolja, hogy beszéljünk az anya-sebből származó fájdalomról, s így az árnyékban, rejtve marad, ahol egyre tovább erjed és fekélyesedik anélkül, hogy ránéznénk.

Pontosan mi az anya-seb?

Az anya-seb a női létnek az a fájdalma, amit a patriarchális kultúrákban a nők generációról generációra továbbadnak egymásnak. És ebben benne foglaltatnak azok a diszfunkcionális kiútkereső mechanizmusok is, amikkel feldolgozni próbáljuk ezt a fájdalmat.

Az anya-seb a következő fájdalmakból tevődik össze:

  • Összehasonlítás: az érzés, hogy nem vagyok elég jó
  • Szégyen: az a folyamatos háttér-érzés, hogy valami nem stimmel velem
  • Ön-kicsinyítés:  Az érzés, hogy kicsire kell összehúznod magad ahhoz, hogy szeressenek
  • Nem múló bűntudat afelett, hogy többre vágysz, mint amid van

 

Az anya-seb a következő módokon nyilvánulhat meg:

  • Nem vagy teljes, kiteljesedett önmagad, nehogy mások ettől fenyegetve érezzék magukat
  • Nagyon jó viselése annak, ha mások rosszul bánnak veled
  • Érzelmi óvatosság
  • Versengés más nőkkel
  • Ön-szabotázs
  • Túlzott merevség és domináns attitűd
  • Az olyan problémák, mint az evési zavarok, depresszió, függőségek

Mai patriarchális, férfi-domináns kultúránkban a nők arra vannak kondicionálva, hogy kevésnek érezzék magukat, nem pedig értékesnek és olyannak, akik megérdemlik a jót. Ezt a „kevés vagyok” érzést nők számtalan generációja építette már be magába és adta tovább az utána következőknek, illetve mindez most is zajlik.

A nőket elnyomó kulturális atmoszféra a lányokat egy „kettős csapdába” helyezi.

Leegyszerűsítve arról van szó, hogy ha egy lány internalizálja az anyja nem-tudatos hitrendszereit (amik a „nem vagyok elég jó”-nak valamilyen formája), akkor ezzel megszerzi az anyja jóváhagyását; viszont saját magát és a benne rejlő lehetőségeket pedig elárulja.

Ugyanakkor, ha úgy dönt, hogy nem internalizálja az anyjának a saját korlátaiban való nem-tudatos hitét, hanem (f)elismeri saját erejét és lehetőségeit, akkor vállalja, hogy az anyja ezt nem-tudatosan saját személye elutasításának veheti.

A lány nem akarja azt kockáztatni, hogy esetleg elveszti az anyja szeretetét és jóváhagyását, ezért inkább ezeknek a korlátozó, nem-tudatos hiedelmeknek az internalizálását választja, ami a hűség egy formája, illetve az érzelmi túlélésének biztosítása.

Azért tűnhet veszélyesnek egy nő számára az, ha kihozza magából és az életéből maximálisan a lehetőségeket, mert ezzel azt kockáztatja, hogy az anyja valamilyen módon elutasítja.

Ez azért van, mert a lány nem-tudatosan megérezheti azt, hogy az ő kiteljesedése szomorúságot vagy haragot válthat ki az anyjából, mivel neki a saját életében sok mindent fel kellet adnia magából. Az anyja iránt érzett együttérzés, a neki való megfelelési vágy, és a konfliktustól való félelem hatására így hát végül lehet, hogy meggyőzi magát arról, hogy biztonságosabb, ha összehúzza magát és kicsi marad.

Az anya-sebbel való szembesülés elleni egyik leggyakoribb érv, hogy „A múlt az múlt.” Csakhogy a múlt elől sosem menekülhetünk el igazán, nem temethetjük el. A jelenben él, a mindennapi akadályaink és problémáink formájában. Ha kikerüljük azt, hogy szembesüljünk és foglalkozzunk az életünk egy egyik legfontosabb és legalapvetőbb kapcsolatához kötődő fájdalommal, ezzel az egyik legnagyobb lehetőséget veszítjük el arra, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában, és hogy őszintén és örömmel megélhessük igaz lényünket.

Az anya-sebet átfonó sztereotípiák

  • „Nézd meg, mennyi mindent tett érted az anyád!” (elsősorban másoktól jön)
  • „Az anyám annyi mindent feláldozott értem. Annyira önzőség lenne tőlem, ha én megtehetném, amit ő nem tudott. Nem akarom, hogy rossz legyen neki.”
  • „Lojalitással tartozom anyámnak, bármi áron. Ha megharagítom, azt fogja gondolni, hogy nem értékelem őt eléggé.”

A lány azért félhet önmaga és lehetőségei kiteljesítésétől, mert lehet, hogy fél attól, hogy hátra hagyja az anyját. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja fenyegetőnek fogja érezni álmait és ambícióit. Lehet, hogy attól fél, hogy az anyja kényelmetlen érzéseket fog táplálni irányában, mint pl. irigység vagy harag. Mindez általában egyáltalán nem tudatos, és nyíltan nem ismerjük el és nem beszélünk róla.

Mindnyájan éreztük már az anyánk által cipelt fájdalmat. És valamennyire mindannyian arra gyanakszunk, hogy részben mi tehetünk az ő fájdalmáról. És ebben gyökerezik a bűntudat. Ez érthető, ha figyelembe vesszük egy gyermek korlátozott kognitív fejlettségét, amelyen keresztül saját magát érzékeli minden dolog okaként. Ha felnőttként nem nézünk rá erre a nem-tudatos hiedelemre, akkor meglehet, hogy még mindig hordozzuk magunkban, és ennek eredményeképp még mindig nagyban korlátozzuk magunkat.

Az igazság az, hogy egyetlen gyerek se tudja megmenteni az anyját.

A lány részéről meghozott SEMMILYEN áldozat nem kompenzálhatja mindazt a sok nehézséget és veszteséget, amit az anyjának el kellett szenvednie az évek során, pusztán abból kifolyólag, hogy nőként és anyaként él ebben a kultúrában. Mégis, nagyon sok nő teszi éppen ezt egészen kicsi kora óta: hoznak egy nem-tudatos döntést arról, hogy nem fogják elhagyni vagy elárulni az anyjukat azzal, hogy „túl sikeresek”, „túl okosak” vagy „túl kalandvágyóak” lesznek. Ezt a döntést kiváltó tényezők a szeretet, a lojalitás, és a tény, hogy valóban szükségünk van az anya jóváhagyására és érzelmi támaszára.

Sokan összetévesztjük az anyánkhoz való hűséget az ő sebei iránti hűséggel, és így részt veszünk saját magunk elnyomásában.

Ezek a dinamikák egyáltalán nem tudatosak, és folyamatosan működésben vannak. Még a legegészségesebb, támogatóbb anya-lánya kapcsolatban is jelen lehet ez a dinamika valamilyen szinten, pusztán amiatt, hogy nőként vagyunk ebben a kultúrában. Azon lányok számára pedig, akiknek az anyja komoly gondokkal küszködik (függőségek, mentális bajok, stb.), ennek a hatása rendkívül romboló és alattomos lehet.

Az anyáknak fel kell vállalniuk a felelősséget, és elgyászolni a veszteségeiket.

Anyának lenni ebben a kultúrában elmondhatatlanul nehéz feladat. Sok nőtől hallottam már, hogy „Senki nem mondja el neked, milyen nehéz lesz” és „Semmi nem készít fel arra, amikor hazaérsz a babával, és leesik, mire is vállalkoztál.” Kultúránk, főként az Egyesült Államokban, nagyon szigorú az anyákkal, kevés támogatást kínál, sokan pedig egyedül nevelik gyermekeiket.

Társadalmunk ki nem mondott üzenete az anyák felé:

  • Ha az anyaság nehéz, arról te tehetsz.
  • Szégyelld magad, ha nem vagy szuper-ember.
  • Vannak „természetes anyák”, akiknek az anyaság könnyű. Ha te nem vagy ilyen, akkor valami nagyon mélyen nem stimmel veled.
  • Képesnek kéne lenned, hogy az egészet sikeresen kezeld: legyenek jól nevelt gyerekeid, legyél szexuálisan vonzó, legyen sikeres karriered, és stabil házasságod.

Azok az anyák, akik valóban annyi minden feláldoztak azért, hogy kultúránkban gyermekeket neveljenek, tényleg elutasításként élhetik meg, ha a gyerekük túlhaladja azokat az álmokat, amiket maguknak lehetségesnek gondoltak. Lehet, hogy van benned egy olyan érzés, hogy a gyerekeid tartoznak neked, hogy neked jár valami, vagy megerősítést vársz a gyerekeidtől; ami a manipuláció igen finom, de erőteljes formája. Ennek a dinamikának az lehet a hatása a lányok következő generációjára, hogy ők is inkább kicsik maradnak, hogy az anyjuk továbbra is érezze az ő anyai identitásának elismerését és megerősítését; egy olyan identitásét, amiért annyi mindent feláldoztak, és amiért olyan kevés támogatást és elismerést kaptak cserébe.

Az anyák tudat alatt mély haragot projektálhatnak gyermekeik felé, kifinomult módokon. Csakhogy ez a harag valójában nem a gyerekek ellen irányul. Ez a harag az ellen a patriarchális társadalom ellen irányul, ami azt követeli a nőktől, áldozzák fel és maximálisan zsigereljék ki magukat a gyereknevelés oltárán.

És hát egy gyerek, akinek szüksége van az anyjára, gyakran hozza meg azt a döntést még kora-gyerekkorban, hogy saját magát feláldozza annak érdekében, hogy valahogy enyhítsen az anyja fájdalmán. Ez a korai döntés gyakran az oka a háttérben húzódó problémáknak, amire gyakran sokkal később, már felnőtt korban derül csak fény.

Az anya-seb azért él, mert az anyák számára nincs egy olyan biztonságos tér, ahol feldolgozhatnák az azokkal az áldozatokkal kapcsolatos dühüket, amiket a társadalom vár el tőlük.  Illetve azért, mert a lányok nem-tudatosan még mindig attól félnek, hogy ha nem hozzák meg ugyanazokat az áldozatokat, mint az előző generációk, akkor az az elutasításukhoz fog vezetni.

 

Társadalmunkban nincs olyan biztonságos tér az anyák számára, ahol kiadhatnák a haragjukat. Így hát igen gyakran nem-tudatosan ennek célpontjává a gyerekek válnak. A lányunk egy ideális célpontja az anya haragjának, mert a lánynak még nem kellett feladnia emberi mivoltát az anyaságért cserébe. A fiatal lány emlékeztetheti az anyát a saját, meg nem élt lehetőségeire. És ha a lány elég értékesnek érzi magát ahhoz, hogy elutasítson bizonyos olyan patriarchális előírásokat, amiket az anyának le kellett nyelnie, akkor ez könnyen aktiválhatja az anya felszín alatti haragját.

 

Természetesen a legtöbb anya a legjobbat akarja a gyerekének.

Csakhogy, ha egy anya nem dolgozta még fel saját fájdalmát, és nem fogadta el azokat az áldozatokat, amiket meg kellett hoznia, akkor a lányának nyújtott támogatást át fogják szőni olyan üzenetek nyomai, amik finoman szégyent, bűntudatot és kötelesség-érzetet ültetnek el a lányban. Ezek a legjóindulatúbb szituációkba is beszivároghatnak, általában valamilyen kritika formájában, vagy olyan módon, hogy az elismerés az anyáé legyen.  Általában nem a kijelentés tartalma hordozza a felszín alatti neheztelést, hanem az az energia, amivel átadásra kerül. A módja annak, hogy egy anya ne irányítsa haragját a lányára, és ezzel ne adja át az anya-sebet az, hogy az anya teljesen elgyászolja a saját veszteségeit. Illetve az, hogy gondoskodik róla, hogy ne a lánya legyen az első számú érzelmi támasza.

Az anyáknak el kell gyászolniuk mindazt, amit fel kellett adniuk, amit szerettek volna, de már sosem lehet az övék, amit a gyerekeik sosem adhatnak meg nekik, és a helyzetük igazságtalanságát. Ámde, bármilyen igazságtalan és méltánytalan legyen is, nem a lány felelőssége, hogy kárpótolja az anyát az elszenvedett veszteségeiért, vagy hogy kötelezve érezze magát arra, hogy ő is ugyanígy feláldozza magát. Az anyák részéről elképesztő erőt és integritást igényel, hogy minderre képesek legyenek. És az anyáknak támogatásra van szükségük ebben a folyamatban.

Az anyák akkor szabadítják fel a lányaikat, amikor tudatosan feldolgozzák a saját fájdalmukat anélkül, hogy azt a lányuk problémájává tennék. Így az anyák megadják a lányuknak a szabadságot arra, hogy bűntudat, szégyen vagy kötelesség-érzet nélkül menjenek az álmaik után. Amikor az anyák tudtukon kívül úgy hatnak a lányukra, hogy az felelősnek érezze magát a veszteségeikért, és osztozzon a fájdalmukban, akkor ez egy diszfunkcionális összegabalyodást generál, ami által a lányban megerősödik az a nézet, hogy nem érdemli meg az álmait.  Illetve alátámasztja azt nézetét is, hogy az anyja fájdalma valahogyan az ő hibája. Ez pedig olyan sokféle módon nyomoríthatja meg őt…

A patriarchális kultúrában felnövő lányok úgy érzik, választaniuk kell a kiteljesedés, erejük felismerése és a szeretet között. 

A legtöbb lány a szeretetet választja a kiteljesedés helyett, mivel igen erősen azt érezhetik, hogy ha maximálisan kiteljesednek és megélik lehetőségeiket, akkor ezáltal elveszthetik a számára fontos emberek, főleg az anyjuk szeretetét. Így hát a nők kicsik és kiteljesületlenek maradnak, és nem-tudatosan tovább adják az anya-sebet a következő generációnak. Nőként él bennünk egy olyan homályos, de erőteles háttér-érzés, hogy a kiteljesedésünk kárt fog tenni a kapcsolatainkban. És hát a nőknek azt tanítják, hogy a kapcsolatokat értékeljék mindenek fölött. Ragaszkodunk kapcsolataink morzsáihoz, miközben a lelkünk lehet, hogy mélységesen vágyakozik lehetőségeink megvalósítására. De az igazság az, hogy pusztán a kapcsolataink sosem tudják megfelelően pótolni az arra való éhségünket, hogy teljes életet élhessünk.

Az anya-lánya kapcsolat középpontjában álló hatalmi dinamika tabu téma, ám ez a kulcs-probléma az anya-sebbel kapcsolatban.

Ennek egy nagy része a felszín alatt zajlik, mivel kultúránkban rengeteg tabu és sztereotípia él az anyasággal kapcsolatosan:

  • Az anyák mindig támogatóak és szeretőek
  • Az anyáknak sosem szabad haragot vagy neheztelés érezniük a lányuk felé
  • Az anyák és lányok legjobb barátnők kellene, hogy legyenek

Az a sztereotípia, miszerint „egy anyának mindig csupa szeretetnek kell lennie”, megfosztja a nőket az emberi mivoltuktól. Mivel a nőknek nincs megengedve, hogy teljes emberi lények legyenek, a társadalom jogosnak érzi, hogy nem adja meg a maximális tiszteletet, támogatást és a szükséges forrásokat az anyáknak. Az igazság az, hogy az anyák igenis emberi lények, és minden anyának vannak olyan pillanatai, amikor nincs tele szeretetettel. És az is igaz, hogy vannak olyan anyák is, akikben az idő nagy részében egyszerűen nincsen szeretet, vagy függőségek, mentális problémák vagy más nehézségek miatt. Amíg nem vagyunk hajlandóak szembe nézni ezekkel a kényelmetlen igazságokkal, az anya-seb mindig ott lesz az árnyékban, és továbbra is tovább fogjuk adni generációról generációra.

Valamilyen mértékben mindannyiunkban ott dolgozik a patriarchátus. Magunkba kellett engednünk, hogy túléljünk ebben a kultúrában. Amikor készen állunk rá, hogy teljes mértékben szembe nézzünk vele saját magunkban, akkor a másokban, így az anyánkban lévővel is szembe nézünk. Lehetséges, hogy ez lesz az egyik legszívszorítóbb helyzet, amivel szembe találjuk magunkat. De amíg nem vagyunk hajlandóak eljutni ide, és foglalkozni az anya-sebbel, addig nagyon magas árat fizetünk a béke és kiteljesedettség illúziójáért.

Mi az ára annak, ha nem gyógyítjuk be az anya-sebet?

Az ára annak, ha nem gyógyítjuk be az anya-sebet, az, hogy életünk végéig a következőkkel kell együtt élnünk:

  • Az a homályos, de átható érzés, hogy „Valami nincs rendben velem”
  • Az, hogy sosem teljesítjük be lehetőségeinket, a sikertelenség vagy rosszallás miatti félelmünkben
  • Gyenge határok, és bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk
  • Nem érezzük magunkat érdemesnek vagy képesnek arra hogy megteremtsük, amire igazán vágyunk
  • Nem érezzük magunkban eléggé biztonságban ahhoz, hogy teret foglaljunk a világban, és kinyilatkoztassuk igazságunkat
  • Úgy rendezzük az életünket, hogy „nehogy felkavarjuk az állóvizet”
  • Ön-szabotázs, amikor közel kerülünk egy áttöréshez
  • Nem-tudatosan az anyánk engedélyére és jóváhagyására várunk, mielőtt a kezünkbe vesszük a saját életünket.

Mi a kapcsolat az anya-seb és az isteni női minőség között?

Sok szó esik manapság arról, hogyan „testesítsük meg az isteni női minőséget”, illetve hogy „hogyan legyünk felébredett nők”. De a valóság az, hogy nem lehetünk az isteni női minőség erejének hordozói addig, amíg nem foglalkoztunk azokkal az eltemetett érzéseinkkel, miszerint száműzve érezzük magunkat a Női Minőségtől.

Nézzünk szembe a ténnyel: Az Istennővel való első találkozásunk anyánk személyében történt. Amíg össze nem szedjük a bátorságunkat, hogy megtörjük a tabut, és szembe nézzünk az anyánkkal kapcsolatban megélt fájdalmainkkal, addig az isteni női minőség is csak egy mese, egy fantázia arról, hogy megment minket az anyánk, aki azonban soha nem jön el. Ez pedig spirituális éretlenségben tart bennünket. El kell választanunk magunkban az emberi anyát az archetípustól annak érdekében, hogy igaz hordozói lehessünk ennek az energiának. Le kell építenünk magunkban a hibás struktúrákat, mielőtt olyan új struktúrákat építhetnénk, amik meg tudják tartani. Amíg ezt meg nem tesszük, egy olyan csapdában tartjuk magunkat, amiben kiteljesedésünk sosem hosszú életű, és helyzetünkre az egyetlen értelmes magyarázatnak az tűnik, ha magunkat okoljuk.

Ha elmulasztjuk, hogy elismerjük az anyánk fájdalmának erőteljes hatását az életünkre, bizonyos mértékben továbbra is gyerekek maradunk.

A maximális kiteljesedésünkhöz és erőnk felismeréséhez szükséges, hogy ránézzünk az anyánkkal való kapcsolatunkra, és összeszedjük a bátorságunkat, hogy elkülönítsük a saját személyes hiedelmeinket, értékrendünket és gondolatainkat az övétől. Ehhez pedig arra van szükség, hogy átérezzük az afölötti gyászt, hogy végig kellett néznünk az anyánk fájdalmát, illetve, hogy átengedjük magunkon és feldolgozzuk az ennek eredményeképp létrejött saját, jogos fájdalmunkat. Ez egyáltalán nem könnyű; viszont ez a valódi szabadság kezdete.

Ha egyszer „elfájjuk” ezt a fájdalmat, akkor átalakíthatjuk, és többé nem fog akadályokat képezni az életünkben.

Mi történik tehát akkor, ha a nők begyógyítják az anya-sebet?

Ahogy gyógyítjuk az anya-sebet, a hatalmi dinamika is egyre inkább helyre áll, mivel a nők már nem kérik egymástól, hogy kicsik maradjanak annak érdekében, hogy ezzel csökkentsék a saját fájdalmukat. A patriarchátusban való élet fájdalma többé már nem tabu. Nem kell többé szerepet játszanunk, és maszkok mögé bújnunk, amik elrejtik a fájdalmunkat, és azt a látszatot keltik, hogy könnyedén kezeljük a dolgokat. Így a fájdalom jogosultságot nyer, aminek köszönhetően alkalmunk nyílik elfogadni, feldolgozni, integrálni, és végül bölcsességgé és erővé alakítani.

Ahogy a nők egyre inkább feldolgozzák az anya-seb fájdalmát, olyan biztonságos tereket hozhatunk létre a nők számára, ahol kifejezhetjük valódi fájdalmunkat, és végre támaszra lelhetünk. Az anyák és a lányaik kommunikálhatnak egymással az attól való félelem nélkül, hogy valódi érzéseik a kapcsolatukban törést okoznának.  A fájdalomnak nem kell többé a felszín alá és árnyékba mennie, ahol manipuláció, versengés és önutálat formáját ölti. Fájdalmunkat teljesen elgyászolhatjuk, hogy aztán szeretetetté válhasson, olyan szeretetetté, ami egymás odaadó támogatásának, és mély ön-elfogadásnak a formáját ölti, megadva a szabadságunkat, hogy merészen őszinték, kreatívak, és kiteljesedettek legyünk. Amikor begyógyítjuk az anya-sebet, elkezdjük felfogni azt, hogy az anya jól-léte mennyire szédítő mértékben van hatással a gyermekére, főképp kora-gyerekkorban, amikor az anya és a gyerek még egy egységet alkot. Az anyánk az alapja annak, hogy kivé válunk: az első hiedelmeink az ő hiedelmei, az első szokásaink az ő szokásai. Mindennek egy része annyira nem a tudatos szférában zajlik, hogy alig lehet rálátni.

Az anya-seb végső soron nem az anyánkról szól. Hanem arról, hogy hogyan fogadjuk el magunkat és adottságainkat szégyen nélkül.

Azért foglalkozunk az anya-sebbel, mert kritikus részét képezi ön-kiteljesítésünknek, és annak, hogy IGENT mondjunk a lehetőségre, miszerint igenis azokká az erős és hatalmas nőkké válhatunk, akikké válnunk rendeltetett. Az anya-seb begyógyítása végső soron arról szól, hogy elismerjük és megtiszteljük azokat az alapokat, amiket az anyánktól kaptunk az élethez, hogy aztán teljesen annak a kreatív és különleges életnek a létrehozására fókuszálhassunk, amire igazán, őszintén vágyunk, és amiről tudjuk, hogy képesek vagyunk létrehozni.

Az anya-seb begyógyításából származó előnyök:

  • Érzelmeink tudatosabb és gyakorlottabb kezelése. Érzelmeinket bölcsesség és információ forrásaként láthatjuk.
  • Egészséges határok kialakulása, amik segítenek legteljesebb és legjobb önmagunk létrehozásában.
  • Egy olyan stabil „belső anya” létrehozása, aki feltétel nélküli szeretetett, támogatással és vigasszal látja el a fiatalabb részeinket.
  • Tudjuk magunkról, hogy kompetensek vagyunk. Úgy érezzük, hogy bármi lehetséges, és nyitottak vagyunk a csodákra és minden jóra.
  • Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a belső jóságunkkal, és képesek vagyunk mindenbe beletenni, amit csinálunk.
  • Mély együttérzés és megértés magunk és mások felé.
  • Nem vesszük magunkat olyan komolyan.  Nincs már szükségünk külső megerősítésre ahhoz, hogy jónak érezzük magunkat. Nincs rá szükségünk, hogy folyton bizonyítsunk másoknak.
  • Bízunk az életben, hogy megkapjuk tőle, amire szükségünk van.
  • Biztonságban érezzük magunkat a bőrünkben, és szabadon önmagunk vagyunk.
  • És még annyi minden más…

Amint elindulunk ezen a gyógyulási folyamaton, lassan eltávolítjuk azt a projekciókból szövődő sűrű ködöt, ami miatt meg vagyunk rekedve, és tisztábban láthatjuk, elismerhetjük és szerethetjük önmagunkat. Többé már nem cipeljük anyánk fájdalmának terhét, ami miatt kicsiként tartottuk magunkat.

Magabiztosan beleléphetünk saját életünkbe, azzal az energiával és vitalitással, amivel megvalósíthatjuk vágyainkat, szégyen és bűntudat helyett szenvedéllyel, erővel, örömmel, magabiztossággal és szeretettel. Minden egyes ember szívének legelső sebesülése az anyával, a női minőséggel történt.  És ennek a sebnek a begyógyítása által szívünk felülemelkedik a folyamatos védekezés és félelem megalkuvó helyzetén, a szeretet és az erő egy teljesen új szintjére, ami összeköt minket magának az Életnek az isteni lényegével. Onnantól kezdve pedig kapcsolódva vagyunk ahhoz az archetipikus, kollektív szívhez, ami minden lényben ott él, és annak a valódi együttérzésnek és szeretetnek a hordozóivá és sugárzóivá válunk, amire a világnak jelenleg igencsak szüksége van. Így tehát az anya-seb tulajdonképpen egy lehetőség,  és egy beavatás az isteni női minőségbe. Ezért olyan fontos hát nekünk nőknek, hogy begyógyítsuk az anya-sebet: A mi személyes fejlődésünk és az élet lényegéhez való visszakapcsolódásunk a női minőségen keresztül, hatással van az egészre, és kollektív fejlődésünket segíti.

FORRÁS:
Az eredeti cikk: Bethany Webster: Why it’s crucial for Women to Heal the Mother Wound
Webcím: http://womboflight.com/2014/01/18/why-its-crucial-for-women-to-heal-the-mother-wound/
Fordította: spreadthelight

anya-seb

 

Segítő kezek…

Sokunk érkezik megmentő karmával ebbe az életbe. Az ilyen emberek szeretnek önzetlenül segíteni másokon, finoman érzik másik emberek rezdüléseit, könnyedén hangolódnak rá mások problémáira, élethelyzetükre, és kérés nélkül is szívesen támogatnak, istápolnak másokat. Ez nagyon jól hangzik, és dicséretes is. Jó érzés az, ha van kire számítani, ha valaki, aki igazán törődik velünk. De van ezért egy apró bibi, vagy kettő…

Az úgy nevezett megmentők akkor is harca szállnak másik lelki üdvéért, ha az éppen a túloldalon senki nem kéri. Körmük szakadtából küzdenek azért, hogy kirángassanak egy méltatlan kapcsolatból, segítsenek túlélni egy szakítást, ott vannak, ha épp borzalmas veszteséget élsz át, és összekaparnak, ha a főnök éppen megtépázta az önbizalmad, és nagyvonalúan segítenek anyagilag talpra állni, ha a helyzet úgy hozza. Akkor is ott állnak mögötted, ha nem hívod őket. Szinte olvasnak a gondolatodban, és ott teremnek minden adandó alkalommal, amikor úgy érzik, (ők, nem te!), hogy szükséged van rájuk.

Akkor is jönnek, ha te még nem érzed késznek magad rájuk, ha még nem tartasz ott a saját folyamatodban, hogy mást is beavass, akkor is jönnek, és szembesítenek, először kedvesen, utána talán kicsit durvábban is, hogy mennyire nem működnek jól bizonyos dolgok az életedben. Ők ezt a legjobb szándék mentén teszik. Mégis érezheted magad ettől kényelmetlenül, érezheted azt, hogy be jöttek a személyes teredbe, és érezheted azt is, hogy ez így neked túl gyors és túl sok. Egy ponton túl már túl soknak érzed a törődést, a támogatást, a szembesítést, a “majd én megmondom, hogy legyen” hozzáállást.

Azzal, ha folyton jön valaki, és megment minket, elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy önállóan döntsünk, hogy a saját tempónkban vigyünk véghez egy-egy változást, hajlamosak lehetünk ellustulni, és átadni a felelősséget másnak, kvázi gyermek pozícióban tartjuk magunkat.

A megmentő és a megmentendő között észrevétlenül kialakul egy függőségi viszony, mely mind két felet korlátozza kisebb vagy nagyobb mértékben a szabadságában. Nem tudatos ez, egyszerűen energetikai kötések alakulnak ki, amik az idő előrehaladtával terhesek lehetnek.

Ha te vagy az, akit rendszeresen támogatni, segíteni “kell”, érdemes feltenni magadban a kérdést, hogy miért esik nehezedre vállalni a felelősséget krízis helyzetekben? Mi történnek akkor, ha teljesen egyedül próbálnád megoldani a problémáidat, ha egyedül hoznád meg a fontos döntéseket? Miért van szükséged mások tanácsaira, jelenlétére? Mi az, amitől félsz, ha nincs melletted támogató energia? Próbáltál-e már teljesen önállóan boldogulni az életedben?

Bátran állj ki magadért. Húzd meg a határaidat, vállalj több felelősséget a sorsod alakulása iránt! Az erő benned van, kezdj el hozzá kapcsolódni!

Ha úgy érted, te vagy az, aki öntudatlanul is magára ölti folyton folyvást a megmentő szerepét, akkor gondolkozz el azon, hogy miért teszed ezt? Mi az, ami elől a saját életedben menekülsz? Miért fontos az, hogy másik mindig segítő, kedves, megbízható embernek lássanak? Mi az, ami a saját életedben is megoldásra vár, és még sem teszel érte? Mennyi időt vesz el a saját életedből az, hogy másokon segítesz? Te vajon el tudod fogadni a segítséget? Milyen érzés arra gondolni, hogy egy hónapon keresztül csak a saját életed szereplőivel foglalkozhatsz? Mit gondolsz arról, hogy vannak dolgok, érzések, amikről nem akarsz vagy nem tudsz tudomást venni?

Egymás segítése, emberi kötelességünk, addig a pontig, amíg az minden felet emel és táplál. Amikor már a saját életem hiány szenved azért, mert én mások életét menedzselem, akkor ott már gyanús, hogy kompenzálok. Amikor már a saját energiakészletem lecsappan, mert mindenkit töltök, csak közben én üresedek ki, akkor az már felelőtlenség, magammal szemben.

segito_kezek

Ha mások segítésének szentelem az életem, az egy hivatás, szolgálat. Az egy másik ügy. De ott is kötelességem magammal, magamban jól lenni, különben a szolgálat minősége csorbul.

Ha pusztán felebaráti szeretetből érzel késztetést a “jótündérkedésre”, akkor hajrá, ne fogd vissza magad, de figyeld és tiszteled a határaidat, és a másikét is. Az egyetlen ember, akiért 100%-ban felelős vagy, az TE MAG-ad vagy! Mindenki más, csak utána jöhet!

Áldás! <3

 

Miért kezdjünk el meditálni?

meditacio

A meditáció jótékony hatását manapság egyre többen elismerik. Azok az emberek, akik rendszeresen meditálnak, jobban érzik magukat a bőrükben, lazábbak, oldottabbak. Sokkal nyugodtabb életet élnek, jobb a kapcsolatuk a testükkel, így értelmezni is tudják a test jelzéseit, és könnyebben tudnak kapcsolódni a felettes énjükhöz.

Meditatív állapotban jobban meghalljuk azt a bizonyos belső hangot, ami a legjobb tanácsadónk. A rendszeres meditáció segít, hogy eddig rejtett képességeink felszínre jöjjenek. A tisztán látás, tisztán érzés, tisztán hallás nem különleges képességek, minden ember úgy születik, hogy birtokolja ezt a tudást, csak idővel elfelejtünk erre emlékezni. Ha napi, vagy heti szinten visszavonulunk magunkba, akkor érzékszerveink bizonyos idő elteltével újra kiélesednek, olyan összefüggéseket láthatunk meg ebben a különleges állapotban, ami éber tudattal szinte lehetetlen lenne.

A meditáció egyaránt frissíti és pihenteti az elmét és a testet. Akik rendszeresen gyakorolják, azok akár kevesebb alvással beérik.

A meditáló emberek jobb mentális és lelki egészségnek örvendenek, kevesebbet aggódnak, kevésbé hajlamosak a depresszióra, kevesebb az irracionális félelmet táplálnak magukban.

A meditáció jótékony fiziológiai hatásai:

  • alacsonyabb oxigén igény
  • csökkenti a légzésszámot, könnyebb légzést okoz, ezzel kíméli a tüdőt
  • kevesebb szívverés, ami kíméli a szívet
  • véráramlás serkentő
  • relaxált állapotot eredményez
  • csökkenti az érzelmi stresszt
  • segíti a műtétek utáni felépülést
  • enyhíti a pre-menstruációs panaszokat
  • erősíti az immunrendszert
  • növeli az energiaszintet, életerőt ad
  • agyfélteke harmonizáló hatású
  • kiváló fejfájás és migrén ellen
  • harmonizálja a hormon termelést
  • nyugtatja az idegrendszert

A meditáció jótékony pszichés hatásai:

  • önbizalom növelő
  • kedélyállapot javító
  • szorongás és félelem oldó hatás
  • az elme működését megtanuljuk kontrollálni
  • segíti az összpontosítást és a koncentrációt a hétköznapi tevékenységek során
  • növeli a kreativitást
  • növeli az érzelmi stabilitást
  • fejleszti az intuíciót
  • növeli a probléma megoldó készséget
  • fejleszti a tanulási képességet és a memóriát
  • gyorsabb hatékonyabb kommunikációt eredményez
  • segít gyorsabban reagálni a stressz helyzetekben
  • csökkenti az agresszivitást
  • jó hatással van az érzelmi intelligenciára is

A meditáció jótékony spirituális hatásai:

  • belső békét, harmóniát teremt
  • segít rájönni mi célból vagyunk a világon
  • segít kapcsolatot teremteni önmagunkkal
  • segít kapcsolatot teremteni magasabb dimenziókkal
  • önmagunk és mások mélyebb megértéséhez vezet
  • növeli az elfogadás érzést
  • megtapasztaljuk egy felsőbb erő létezését
  • megtapasztaljuk a legmagasabb szintű szeretet áramlását
  • erősebb belső vezetettséget érezhetünk általa
  • segít az “itt és most”-ban lenni, jelen lenni
  • megtapasztalhatjuk általa az EGY-SÉG érzését
  • életünkben megjelenik általa a szinkronicitás, azaz az egyidejűség

A meditáció végzésének egy egyszerű módja, ha vezetett meditációkat hallgatunk. Itt más dolgunk nincs, csak átadjuk magunkat a folyamatnak. Az általam vezetett meditáció mindig egy adott témában zajlik. Elengedünk, kapcsolatot tisztítunk, bőséget teremtünk, találkozunk a bennünk élő gyermeki, női vagy anyai minőséggel stb.

A meditáció hossza kb.  35-45 perc, ezt követően közösen megbeszéljük az élményeket, tapasztalásokat.

A témához illő Aura Soma színesszenciával, vagy kvintesszenciával növelem a meditáció hatékonyságát.

Ha ilyen jellegű igényed van, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot! 🙂

 

 

Miért éppen tánc?

A zene szeretete csecsemő korom óta velem van. A véremben van a zene és a tánc. Amióta az eszemet tudom táncoltam. Egyedül, csoportban, iskolában, diszkóban…Bármikor rossz kedvem volt, a zene mindig ki tudott billenteni, kis tudott húzni a legmélyebb gödörből. Mindig mondom, ha már a zenét sem kívánom, ha már az sem segít, akkor valóban nagy baj van. 🙂

A zenélés és a zenére való mozgás az önkifejezés egyik fejlett módja. A táncon keresztül lehetőségünk nyílik érzések, történek eljátszására, kimozogjuk magunkból azt, ami bennünk van. A zene és a tánc a Lelkünkkel kapcsol össze. A testünk képes megjeleníteni ezen keresztül valamit a fizikai világban, amit szavakkal talán nehéz lenne.

A mozgás segíti elindítani az energiát. Olyan érzések, gondolatok bukkannak felszínre általa, amiről talán még mi sem tudtunk. A testen keresztül tudunk kapcsolódni a bennünk szunnyadó Isteni lényhez, test-lélek-szellem képes együtt áramolni a tánc segítségével.

A tánc számomra fantasztikus szabadságot biztosít. Amikor végre azt tehetem, amihez kedvem van, amikor megmutathatom, hogy ki is vagyok én , ott mélyen, legbelül. Leomlanak a szerepek, a maszkok, és a korlátok. A szabályokat sosem szerettem. Számomra a tánc szabad, végtelen, határtalan! <3

A szabadtánc lehetőséget teremt arra, hogy megismerd önmagad. Hogy merj kilépni a keretekből, hogy merj mást és máshogy csinálni, mint ahogy eddig tetted. A közös tánc felszínre hozza azt az éned, ami eddig eldugva maradt. Célom, hogy megtalálod a saját ritmusod, a saját táncod, a saját utad! Most talán még csak egy tánc erejéig, de idővel talán ettől messzebb is merészkedhetünk… 🙂

A testünkben, izmainkban, idegrendszerünkben iszonyat sok feszültség van elraktározva. Számos idegpálya van a testünkben, amit nem is használunk. A tánc oldja ezeket a blokkokat, és újra formálja rendszert. Segít az agyféltekék harmonizálásában, hiszen dominánsan a jobb agyféltekénket használjuk a tánc során.

Ha úgy érzed kedvet kaptál, csatlakozz jókedvű kis Csapatunkhoz a Divine Dance programunkon, garantáltan nem fogod megbánni! 😉

Várlak szeretettel! 🙂

Divine_Dance

Mária Magdolna üzenete a Divine Dance résztvevőinek

Köszöntelek benneteket, Mária Magdaléna vagyok. Oly csodás, hogy így összegyűltök és táncoltok. Nincs bennetek más, csak a szeretet szándéka, és az adni vágyás.

Gyönyörű misztérium ez, amikor egy Nő ily módon meg tudni nyílni és elkezdi kisugározni a világba a Kelyhének ajándékait. Nincs más dolgotok, csak tenni ezt a hét mindennapján. Nem szükséges ehhez összegyűlni, ne ragaszkodj ahhoz, hogy ez csak ilyen szervezett keretek között tud megtörténni.

Engedd bátran szabadon az érzéseidet, a mozdulataidat, vedd fel azt a ruhát, amit éppen szeretnél, rúzsozd ki a szád, ha éppen akkor van kedved, fond be a hajad, vagy tégy mindig azt, amihez kedved van, amit a belső hangod diktál! Ne várj engedélyre, ne várj arra, hogy valaki az áldását adja. Egyszerűen csak engedd meg magadnak a szabadságot, hogy önmagad légy!  Engedd meg a mosolyt, a könnyeket, engedd meg magadnak a felhőtlen öröm érzését. Sugározd a Szeretetet, sugározd ki a Fényed, sugározd ki a Lényed esszenciáját bármerre lépsz. Pörögj-forogj, mint egy kislány, mosolyogj, vagy vonulj vissza, ha épp úgy tartja a kedved. Tudd, hogy bármit megtehetsz! Bármit, amivel nem ártasz önmagadnak és nem bántasz vele másokat. Ilyen egyszerű az Élet.

Ezt jöttem én is tanítani. Sokan akkor még nem értettek meg, nem tudták elfogadni, hogy én minden körülmények között a Lélek útját jöttem járni. Nem tántorított meg semmilyen Istenség, sem ember. Én a Teremtő Szolgáló Leánya voltam, Őneki tartoztam egyedül engedelmességgel. Minden más keret, melybe bele akartak erőszakolni, azt kívánta Tőlem, hogy tépjem szét, hogy törjek ki belőle. És én ezt tettem, minden egyes alkalommal, amikor meg kellett tennem. Merj Te is ugyan így cselekedni!

Hiszen azért vagy most itt, hogy ezt megtanuld. De valójában nem tanulnod kell, csak emlékezni arra, amit a Lelked már régen tud, amire Ő emlékszik, ha hagyod. Add át magad ennek a sodrásnak, az áramlásnak, add át magad a szavaknak, add át magad az Érzésnek, add át magad az Életnek!

Ha nincs már benned akarás, hanem egyszerűen csak adod, ami a Kelyhedből éppen előtörni készül, öröm fogja az utadat bearanyozni. Ha már nem kapni akarsz, rájössz, hogy elég, ha befogadsz. Ne hagyd soha a Szent Kelyhed és a Szíved kiürülni!

Mindig figyelj arra, hogy legyen benne a táplálék! Táplálék önmagad, és mások számára!

És nem azért szükséges ezt megtenned, mert én azt mondom, vagy mert most arra kérlek. Tedd ezt meg Önmagadért, hiszen Nőként a Világot jöttél felvirágoztatni. Ha Te jól érzed magad a Testedben, minden virágba borul körülötted!

Merd a saját utadat járni, merd a saját táncodat táncolni! Senki, vagy semmi nem tarthat vissza, csak önmagad és a félelmeid! Merj szikrázni, ragyogóan kitűnni a tömegből, mert más lenni, merj szeretni!

Ha ezt nem teszed, gyakorlatilag értelmetlen az élet, egy vegetáció csupán. Engedd, hogy rád süssön a nap, hogy cirógassa arcodat a szél, hogy érintsék az esőcseppek a bőröd, hogy érezd a meleg pocsolyát a talpad alatt. Oly sok csoda van a világban, csak nyitottá kell válni rá!

Nem kell szebbnek, jobbnak lenne, pont úgy vagy jó, ahogy vagy! Ezt minden egyes alkalommal elmondom, mert még mindig nem hiszitek el nekem. Azt hiszitek, jobbá kell válnotok. De ez csak illúzió! Mindenki úgy tökéletes, ahogy van. Kezd el kibontani azt a csodát, amiért ebbe az inkarnációba érkeztél! Egyedül, vagy segítséggel. Mindenki a maga képességeihez mérten. Nem az számít, hogy milyen hosszú az út, és milyen rögös. Az számít, hogy indulj el rajta!

Ha nehéznek tűnik, akkor se torpanj meg! A könnyű utak ritkán járnak boldog végkifejlettel! Merd mindig a hosszabb, a rögösebb utat választani! Meglátod, ezen tudod Te majd a saját Kincsedet kicsomagolni.

Szeretettel gondolok Rátok! Hívjatok, ha úgy érzitek a segítségemre van szükségetek, a hét minden napján, a nap minden órájában itt vagyok veletek!

Divine dance

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás