Tag Archives: önelfogadás

Miért fontos önmagunk szeretete és megbecsülése?

Talán triviális a kérdés, és annyi sok szó esett már erről, a legkülönbözőbb fórumokon. Mégis napi szinten futok bele, hogy nem gyakoroljuk az önszeretetet, az önelfogadást, az önbecsülést.

Egyáltalán mi a különbség ezek között a fogalmak között?

Elsőre hallásra nem sok, hasonló a tartalom, minden önmagukkal való viszonnyal van kapcsolatban, de ha alaposan átgondoljuk, mégis merőben eltérő a jelentésük.

Sokféle definíció létezik, nem célom megmondani a “tutit”, az Igazságot, sokkal inkább törekszem egy minden számára világos, és érthető magyarázatra.

Önelfogadás: ismerem a saját erősségeim, erényeim, és a hibáimat, gyengeségeimet, és ezekkel együtt fogadom el magamat, úgy, ahogy vagyok. Külső megerősítések, mások véleménye, visszajelzése hatással lehet erre, sok esetben van is. Gondoljunk a divatra, a média sugallta trendekre, a családi mintáinkra. Támogathatnak minket önelfogadásunkban, vagy teljesen ellehetetlenítenek benne.

Önértékelés: mire tartom magam. Mire vagyok érdemes a saját véleményem szerint. Képességeim, mások véleménye, eddig tapasztalataim, amik ezt meghatározzák. Értékelhetem alul magam, azaz rosszabbnak tartom magam, mint ahogy mások értékelnek, vagy felül is pozicionálhatom magam, azaz, sokkal többre tartom magam, mint amennyit érek. Erre az utóbbira szokták mondani, hogy el van szállva magától.

Önbecsülés: én azt mondom, ez az alfája és omegája mindennek. hatással minden életterületünkre. Mennyire becsülöm magam? Mi az értékes? Ha tudom hogy mennyi, nem hagyom mások, vagy akár én saját magam alul értékeljenek. Az önbecsülés érzése az alap, amire a személyiség építkezhet. Tudom, hogy méltó vagyok, értékes, szerethető, nem függök attól, hogy a külvilág mit jelez, egyszerűen tudom, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Nem vagyok tökéles, de én én vagyok. Ha ez az alap hiányzik, akkor a külvilágtól túlságosan függő válhatunk, a visszajelzések vagy az egekig magasztalnak, vagy épp a pokolba küldenek. Nincs stabil énkép, mások reakcióból próbáljuk kitalálni kik vagyunk, és mire is vagyunk érdemesek. Alacsony önbecsülés esetén nem csak a magunkkal viszony lehet aggasztó, de párkapcsolataink, baráti viszonyaink, munkahelyi gondjaink is ezt tükrözik vissza.

Önbecsülést kapni gyerekkorban lehet, ott is illene. De sajnos nem mindenki annyira szerencsés, hogy ez meg is történt. felnőttként önbecsülést szerezni kemény munka, belső munka. Sokszor évekig eltart egy hiányos, vagy nagyon alacsony önbecsülésű embernek felépítenie önmagát, saját helyi értékén értékelni önmagát, nem pedig hagyni, hogy mások labdázzanak vele…Viszont a vállalkozás nem lehetetlen, erre én vagyok az élő példa.

És végezetül jöjjön az önszeretet. Különös dolog, ki ne szeretné önmagát? Még különösebb, hogy sokunk fejében jó párévig fel sem merült a gondolat, hogy önmagamat is lehet szeretni, sőt talán érdemes is! Szóval lehet, kell, és azt kell írjam muszáj. Mert, amíg magammal nem tudok szeretetteljes, harmonikus viszonyban létezni, akkor mégis kivel fogok?

Ohhh, hányszor hallottam már, hogy majd jön XY, és ha Ő szeret, akkor majd én is megbékélek magammal, és akkor én is jóban leszek ezzel az emberrel, aki minden reggel visszanéz rám a tükörből. Sajnos ezzel lemondunk a szabadságunkról, a másiktól tesszük függővé saját szerethetőségünket, és a másik kezébe adjuk a döntést a saját sorunkról. És mi van ha egy nap kiszeret belőlünk? Vagy elválnak útjaink? Akkor mi lesz velünk? Ez bizony jó kérdés. Egyáltalán lehetséges-e egy olyan embernek szeretete adni, aki számára ez idegen. Vajon valóban el tudj-e fogadni? Vagy csak úgy tesz? Próbálkozik a másikon keresztül magát is szebbnek, jobbnak, okosabbnak stb. látni. De ez nem szeretet. Ez cserekereskedelem. Ez függőség, ez illúzió.

Ahhoz, valakit szabadon szabadon, elvárások és feltételek nélkül tudjak szeretni először önmagamat kell megtanulnom megszeretni. értékelni, elismerni még lehet megy. Na de szeretni? Úgy igazán? Nem csak mondvacsinált módon? Na az nem könnyű…Főleg ha nem volt erre mintánk. És szép, hogy nem volt, hisz lett volna, majdnem biztos, hogy csináljuk.

Ismerem magam, tudok a hibáimról, tudom miben van lehetőségem fejlődésre, és mi az, amit el kell fogadjak magamban, pontosan tudom mit érek emberi kapcsolataimban, milyen viselkedés kívánatos a másiktól, és mi az, amire nemet mondok. Nem teszek semmit senki kedvéért, csak, hogy a másik elfogadjon, nem áldozom fel magam senki kedvéért, azt teszem, ami számomra a legjobb. Hiszen, akit szeretek, azt nem akarom megbántani. Magammal miért tenném ezt?

Önmagunkat szeretni a világ legkönnyebb, de ugyanakkor legnehezebb dolga.

Mégis megpróbálkoznál vele?

2017. 08. 19-én szombaton 21 órától a facebook live élő bejelentkezésnél erről fogok beszélni, hozok néhány egyszerű gyakorlatot, és lesz egy önszeretet meditáció is.

Várlak szeretettel!

Természetesen a video elérhető lesz a facebook oldalamon későbbi időpontban is, aki nem tud csatlakozni, megtekintheti egy másik alkalommal is.

Szeretettel:

Dia

Pillangó Sziget fényképe.
 

A testem a lelkem otthona

Második éve tanulom a Szomatodráma módszerét. Minden egyes alkalom egy csoda számomra. Ez egy olyan módszer, amely a testi tünetekre néz rá, a szervi elváltozások, fájdalmak, betegségek adják a kiindulási pontot. Ezeken a napokon nekem is lehetőségem nyílik találkozni a testemmel.

A testemmel sokáig teljesen közömbös volt a viszonyom. Nem szerettem, nem is utáltam, egyszerűen csak használtam. Természetesnek vettem, hogy van, hogy jól működik, hogy általában egészséges, hogy tudok vele sportolni, hogy a fiúknak tetszik. Mivel családomban mindenki hízékony, talán az egyetlen kapcsolatom vele a folyamatos háború volt. Harc a kilók ellen. Állandó edzés, mert azt vártam el magamtól, hogy mindig tökéletes legyen a formám. Nem haragudtam a testemre, akkor még elképzelni sem tudtam, hogy elhízhatok, hogy lehet nem tökéletes, de különösebb elismerést sem éreztem iránta, hálát meg végképp nem. Nem voltam rá büszke, mert nem is tudtam, hogy az is lehetnék. Nem dicsértem, nem köszöntem meg neki semmit. Nem volt rá mintám. Mai szemmel, kizsigereltem. Rideg voltam vele, és hálátlan. Tulajdonképpen nem voltam tudatában annak, hogy ő szolgál engem, hogy általa jelenhetek meg itt a Földön, az anyagi világban. Ebben az időben még nem voltam tudatos.

Az idő előre haladtával egyre inkább eltávolodtunk egymástól. Én elhanyagoltam őt, megfeledkeztem róla, ő pedig egyre többet lett beteg. Nem működött velem együtt. Legalábbis akkor azt hittem.
Ma már tudom, hogy én nem működtem vele együtt. Magammal nem működtem együtt, az idő tájt önmagamat (én-magomat) vesztettem el. Az egyensúly felborult. A testem csak üzent. Sok év kellett, hogy rájöjjek, amikor a testem üzen, akkor valójában a lelkem üzen. Ma már azt is tudom, hogy a lelkem a testemen keresztül nyilvánul meg, azaz a testen keresztül tud kommunikálni  a lélek. Ha jól van, ha működik, ha egészséges, ha laza, ha energikus, akkor is üzen. Köszi szépen, most rendben van. Ha beteg, ha fáradt, ha sérült, akkor is. Hello, figyelj rám, mert velem most valami nem oké.

Idővel elkezdtem egyre jobban figyelni rá, és dekódolni az üzeneteit. Sokáig abba a hibába estem, hogy vádoltam őt, vagy magamat. Bűnbakot kerestem. Azt hittem a betegség valami büntetés, valami szörnyű tragédia. Ma már tisztában vagyok vele, hogy ez is csak egy jel, egy nagyon finom kommunikációs forma. Őszinte, nyílt, és sokszor nyers. A test nem beszél mellé, nem köntörfalaz! Nem akar más színben feltűnni, nem akar elsikálni dolgokat, egyszerűen csak megmutatja a maga egyszerű, és kijózanító valóságát. Minden tünet ébresztő. Ébresztő nekem, hogy figyeljek oda magamra, mert eltávolodtam a lelkemtől. Kibillentem az egyensúlyból, és változtatnom kell.

Számomra a Szomatodráma hozta meg a nagy áttörést a testemmel kapcsolatban. Amióta ez a módszert gyakorlom, sokkal közvetlenebb a viszonyulásom a testemhez. Természetesebb. Tudok őszinte hálát érzetni, képes vagyok értékelni a legapróbb dolgokat. Nem tökéletes a viszonyunk, hazudnék, ha azt állítanám, hogy az. De ez csak rajtam múlik. Amikor leszek képes megengedni neki, hogy olyan legyen, amilyen, és amikor végre képes leszek elfogadni őt pont olyannak, amilyen ő valójában, akkor helyre áll köztünk minden. Hiszen ő csak tükröz engem, egy adott pillanatban.  Mutat belőlem valamit. Olyan pontosan jellemez, mint semmi más. Talán emiatt nem tudom eseteként tolerálni őt. Fáj az igazság, fáj látni, fáj érezni, amit megmutat rólam, belőlem, bennem.

Vannak időszakok, mikor szimbiózisban élünk. Mikor figyelek rá, táplálom, kényeztetem, edzem, öltöztetem, egyszóval eggyé válok vele. És ő ilyenkor rendszerint meghálálja a gondoskodást. Gyönyörűen kivirágzik, sugárzik a világban. Ilyenkor nagyon büszke vagyok rá, és jól érzem magam benne. Azt érzem, jól tükröz engem. Jól vagyunk egymással, jól vagyunk a világgal.

Az utóbbi időben eltávolodtam tőle. Túlságosan nagy fókuszt kapott a szellemiség az életemben. Eltávolodtam az anyagi síktól, és szép lassan elveszettem a kapcsolódást a testemmel. Már nem jól ettem, egyre kevesebbet mozogtam. Nem érdekelt hogyan festek, és mit viselek. Azzal takaróztam, hogy ha sokat foglalkozom a testemmel, akkor felszínes vagyok. Edzeni, szépítkezni nem valami spirituális dolog. Valójában csak lusta voltam. És nem voltam tudatos. Ismét elvesztettem a fókuszt. Annyira erősen koncentráltam a lelkemre, és hogy ő jól legyen, hogy elfeledkeztem a legfontosabbról: a testem a lelkem otthona! Amíg itt élek, rajta keresztül tapasztalok. Ha a testem elhanyagolom, a lelkem sem lehet épp. Talán ez a spirituális út egyik nagy útvesztője. Elfelejtjük megbecsülni a testet, az örömöket, az egészségünket. Azt hisszük ő csak egy szükséges rossz, amit magunkkal kell cipelni az úton. Pedig valójában ő „cipeli” a lelkem magával egy életen át.

Így hát kimondom neki tiszta szívből, őszintén: köszönöm kedves testem, hogy befogadtál, hálás vagyok, hogy minden egyes nap meg tudom tapasztalni általad az Életet!

pillango sziget

Felpiszkálni a parazsat

Ahol egyszer tűz volt, ott parázs is van

Legalábbis így tartja a mondás. Én hiszek is benne, hogy ahol egykor lángolt a szenvedély, legyen bármilyen kétségbe ejtő is a jelenlegi helyzet, van remény, hogy a tűz újra lángra kapjon. Ha a vonzalom, és a kémia egykor működött, akkor a vágy nem múlhat el nyomtalanul. De vajon mi a vonzalom? Mitől leszünk vonzóak a partnerünk számára? Mitől kíván meg a párunk minket?

A vonzerő titka

A vonzerőnk valójában nem a testi adottságainktól függ. Még csak nem is a tökéletes frizura, a szép smink, vagy a finom parfüm fog csábítóvá varázsolni a szerelmünk szemében. Ezek is fontosak, nem jelentenek hátrányt, de a valódi vonzás nem ebben rejlik. A legvonzóbb akkor vagy, ha tökéletesen jelen tudsz lenni az életedben, a testedben. Ha meg tudod élni a pillanatot, ha mered élvezni amit épp csinálsz, ha örömöt, és elégedettséget sugárzol magadból, az lesz igazán vonzó a férfiak számára.  Egy bájos mosoly, egy hangos kacagás, és kacér pillantás, egy őszinte gesztus az ellenkező nem körében osztatlan sikert arat minden esetben. A testbeszéded többet mond ezer szónál!

Csak lazán

A görcsös akarás, a kapaszkodás, a féltékenykedés, a túlzott ellenőrzési kényszer nem igazán lesz vonzó a partnerkapcsolatban. Ha önbizalom hiánnyal küzd egy nő, és ezt folyton a partnerére vetíti ki, vagy a nő társaival konkurál nap, mint nap az taszítóan hathat. Ha állandó kétségek gyötörnek, akkor nem vagyunk magunkkal egységben. A folyamatos kontrollálás, versengés, éppen az ellenkező hatást fogja kifejteni a kapcsolatban. Legyünk inkább oldottak, lazák, és simulékonyak. Bízzunk magunkban, legyen bennünk megingathatatlan a hit, hogy mi vagyunk a legjobb nők a párunk számára ezen a világon! Ha mi elhisszük ezt magunkról, akkor ő is így fog ránk tekintetni. Ha a nő a helyén van, ragyog!

Mi van, ha nem már nem kellek neki?

Sokan élnek elhidegült kapcsolatban. Talán szeretnének is ezen változtatni, de nem mernek. Azt gondolják: „Mi van, ha már nem kellek neki?” vagy „Mi van, ha már nem is tart szépnek és kívánatosnak?” Félnek a kudarctól, és próbálják már eleve lebeszélni magukat: „Mi van, ha kezdeményezek, de elutasít? vagy „Mi van, ha nem vagyok elég jó nő, elég szexi?”.
A félelem mindig vonzza a félelem tárgyát! Ha ezen aggódsz, még mielőtt megtennéd kezdő lépést, akkor biztos lehetsz abban, hogy pont ez fog bekövetkezni, amitől tartasz. Ezek amolyan önbeteljesítő jóslatok. Ráadásul a stressz, az aggodalom, a félelem testi feszültséget okoz, és nem tesz feltétlen vonzóvá a partnered szemében.

Dönts okosan, és dönts szívből!

A döntés mindig a te kezedben van. Rajtad áll, hogy hajlandó vagy e kockáztatni, mindent megtenni, hogy visszaszerezd a párod figyelmét, és szerelmét. Ha szereted őt, és hiszel benne, hogy sikerülni fog, akkor nyert ügyed van. Bízz magadban, és tegyél gyakorlati lépéseket is annak érdekében, hogy feléledjen benned az a szexi istennő, aki a kapcsolat elején voltál. Fogadd el az adottságaid, és élvezd, hogy NŐ vagy! Tanuld meg használni a bájaidat, légy érzéki, és csábító! A kacérság és bujaság nem bűn egy kapcsoltban, sokkal inkább serkentőleg hathat. Merj kipróbálni új dolgokat!  Kapcsolódj bátran a női energiáiddal, fedezd fel magadban a NŐ-t! Szeresd magad, és bátran nyílj meg a testi örömök felé!

Ha úgy érzed egyedül nem boldogulsz, viszont szeretnél javítani a kapcsolatod minőségén, vagy egyszerűen csak szeretnéd vonzóbb, magabiztosabb NŐ-ként megélni a mindennapjaidat, akkor szeretettel várunk programunkon. Ez a májusi szombat a szerelem, a női energiák, és a szexualitás ünnepe. Sensual Saturay, élvezd, hogy női testbe születtél!

szexcsakra

Szeretem a testem!

Szeretem  a testem!

Vajon hányan tudjuk ezt a mondatot kimondani? Vajon hányszor gondoltuk ezt így, őszintén? Vajon mikor köszönted meg a testednek, hogy nap 24 órájában szolgál téged, működik, teszi a dolgát, hogy Te életben maradj, hogy dolgozhass, hogy sportolhass, hogy csókolhasd a szerelmed, hogy kisbabád lehet?

Dicsérsz, vagy kritizálsz?

Valljuk be őszintén, nem szoktuk a testünket dicsérni. Nem divatos, egyenesen ellenszenvesnek hathat, ha valaki „dicsekszik”, büszke magára, elégedett.  Sokkal előbb hozzuk szóba a plusz kilókat, a megereszkedett bőrt, a szarkalábakat. Gyakran méltatlankodunk, ha megbetegszünk, de ritkán hallani olyat, hogy valaki azzal kérkedik, hogy egészséges, épp minden testrésze. Valahogy a jó, az természetes.

„Még, jó, hogy nem vagyok beteg! Még jó, hogy nincs rajtam plusz 20 kiló!”
Ez az alap, ez a kiindulási pont, a testünktől elvárható minimum! Ha jól teljesít, akkor talán elviselem, nem bántom, megtűröm.

Büntetsz vagy jutalmazol?

De vajon ez így helyes attitűd? Csak akkor vagyok értékes, és akkor működöm jól, akkor felelek meg az elvárásoknak, ha minden tökéletes rajtam? Csak akkor tudom magam szeretni, és elfogadni, ha nincs rajtam szépséghiba, súlyfelesleg, és nem küzdök semmi féle betegséggel?  Ha nem vagyok tökéletes, akkor selejtes vagyok? Akkor jogom van utálni a testem?  Ostorozni magam?

Sajnos azt tapasztalom, hogy gyakran ez így van. A betegség az egy gonosz betolakodó, akit ki kell rakni, ki kell irtani! Mintha egy külső ellenség lenne, aki megszállt engem, úgy, hogy én arról mit sem tehetek, és úgy hogy nekem ahhoz semmi közöm nincs.

Ugyan így vagyunk a plusz kilókkal, a narancsbőrrel, az apró ráncokkal, bőrhibákkal, emberi tökéletlenségeinkkel. Irigykedünk más testekre, milyen csinosak, milyen feszesek, és milyen szépek. Azt gondoljuk, talán olyan testben könnyebb lenn boldognak lenni!  Másokat istenítünk, vagy másokhoz hasonlítjuk magunkat, és közben saját testünket, azaz önmagunkat becsméreljük.

Vállalod a felelősséget?

Ameddig csak gyártjuk a kifogásokat, a miérteket, egyszerűen hárítjuk a felelősséget. Valahogy nincs meg egyértelműen a fejünkben, hogy én és a testem összetartozunk. Kölcsönhatásban élünk. Bármit mondok, gondolok, érzek és teszek, az rá hatással van. Valahogy, valamikor megszakadt a kapcsolat a testünkkel. Magától értetődő, hogy van, létezik, működik, és szörnyen haragszunk rá, ha ellenáll, ha lázad, ha pihenésre van szüksége, ha elveszti az állóképességét, kibillen az egyensúlyból, beteg lesz, netán öregszik.

Ha elkezdjük újra felvenni vele a kapcsolatot, megpróbálunk összebarátkozni vele, közelebb kerülni hozzá, megérteni őt, az hatalmas előrelépést hozhat az életünkbe! Érezhető minőségi javulást idézhet elő, ha végre lesz egy olyan testünk, akinek értjük az üzeneteit, akit szeretünk, akit elfogadunk, akit nem bántunk többé. Akiért tudunk tenni, aki cserébe tökéletesen fog működni, és mesterfokon fog szolgálni, minden igényünket ki fogja elégíteni. Szerintem ez jó üzlet!

szeretem a testem

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás