Tag Archives: önszeretet

Miért fontos önmagunk szeretete és megbecsülése?

Talán triviális a kérdés, és annyi sok szó esett már erről, a legkülönbözőbb fórumokon. Mégis napi szinten futok bele, hogy nem gyakoroljuk az önszeretetet, az önelfogadást, az önbecsülést.

Egyáltalán mi a különbség ezek között a fogalmak között?

Elsőre hallásra nem sok, hasonló a tartalom, minden önmagukkal való viszonnyal van kapcsolatban, de ha alaposan átgondoljuk, mégis merőben eltérő a jelentésük.

Sokféle definíció létezik, nem célom megmondani a “tutit”, az Igazságot, sokkal inkább törekszem egy minden számára világos, és érthető magyarázatra.

Önelfogadás: ismerem a saját erősségeim, erényeim, és a hibáimat, gyengeségeimet, és ezekkel együtt fogadom el magamat, úgy, ahogy vagyok. Külső megerősítések, mások véleménye, visszajelzése hatással lehet erre, sok esetben van is. Gondoljunk a divatra, a média sugallta trendekre, a családi mintáinkra. Támogathatnak minket önelfogadásunkban, vagy teljesen ellehetetlenítenek benne.

Önértékelés: mire tartom magam. Mire vagyok érdemes a saját véleményem szerint. Képességeim, mások véleménye, eddig tapasztalataim, amik ezt meghatározzák. Értékelhetem alul magam, azaz rosszabbnak tartom magam, mint ahogy mások értékelnek, vagy felül is pozicionálhatom magam, azaz, sokkal többre tartom magam, mint amennyit érek. Erre az utóbbira szokták mondani, hogy el van szállva magától.

Önbecsülés: én azt mondom, ez az alfája és omegája mindennek. hatással minden életterületünkre. Mennyire becsülöm magam? Mi az értékes? Ha tudom hogy mennyi, nem hagyom mások, vagy akár én saját magam alul értékeljenek. Az önbecsülés érzése az alap, amire a személyiség építkezhet. Tudom, hogy méltó vagyok, értékes, szerethető, nem függök attól, hogy a külvilág mit jelez, egyszerűen tudom, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Nem vagyok tökéles, de én én vagyok. Ha ez az alap hiányzik, akkor a külvilágtól túlságosan függő válhatunk, a visszajelzések vagy az egekig magasztalnak, vagy épp a pokolba küldenek. Nincs stabil énkép, mások reakcióból próbáljuk kitalálni kik vagyunk, és mire is vagyunk érdemesek. Alacsony önbecsülés esetén nem csak a magunkkal viszony lehet aggasztó, de párkapcsolataink, baráti viszonyaink, munkahelyi gondjaink is ezt tükrözik vissza.

Önbecsülést kapni gyerekkorban lehet, ott is illene. De sajnos nem mindenki annyira szerencsés, hogy ez meg is történt. felnőttként önbecsülést szerezni kemény munka, belső munka. Sokszor évekig eltart egy hiányos, vagy nagyon alacsony önbecsülésű embernek felépítenie önmagát, saját helyi értékén értékelni önmagát, nem pedig hagyni, hogy mások labdázzanak vele…Viszont a vállalkozás nem lehetetlen, erre én vagyok az élő példa.

És végezetül jöjjön az önszeretet. Különös dolog, ki ne szeretné önmagát? Még különösebb, hogy sokunk fejében jó párévig fel sem merült a gondolat, hogy önmagamat is lehet szeretni, sőt talán érdemes is! Szóval lehet, kell, és azt kell írjam muszáj. Mert, amíg magammal nem tudok szeretetteljes, harmonikus viszonyban létezni, akkor mégis kivel fogok?

Ohhh, hányszor hallottam már, hogy majd jön XY, és ha Ő szeret, akkor majd én is megbékélek magammal, és akkor én is jóban leszek ezzel az emberrel, aki minden reggel visszanéz rám a tükörből. Sajnos ezzel lemondunk a szabadságunkról, a másiktól tesszük függővé saját szerethetőségünket, és a másik kezébe adjuk a döntést a saját sorunkról. És mi van ha egy nap kiszeret belőlünk? Vagy elválnak útjaink? Akkor mi lesz velünk? Ez bizony jó kérdés. Egyáltalán lehetséges-e egy olyan embernek szeretete adni, aki számára ez idegen. Vajon valóban el tudj-e fogadni? Vagy csak úgy tesz? Próbálkozik a másikon keresztül magát is szebbnek, jobbnak, okosabbnak stb. látni. De ez nem szeretet. Ez cserekereskedelem. Ez függőség, ez illúzió.

Ahhoz, valakit szabadon szabadon, elvárások és feltételek nélkül tudjak szeretni először önmagamat kell megtanulnom megszeretni. értékelni, elismerni még lehet megy. Na de szeretni? Úgy igazán? Nem csak mondvacsinált módon? Na az nem könnyű…Főleg ha nem volt erre mintánk. És szép, hogy nem volt, hisz lett volna, majdnem biztos, hogy csináljuk.

Ismerem magam, tudok a hibáimról, tudom miben van lehetőségem fejlődésre, és mi az, amit el kell fogadjak magamban, pontosan tudom mit érek emberi kapcsolataimban, milyen viselkedés kívánatos a másiktól, és mi az, amire nemet mondok. Nem teszek semmit senki kedvéért, csak, hogy a másik elfogadjon, nem áldozom fel magam senki kedvéért, azt teszem, ami számomra a legjobb. Hiszen, akit szeretek, azt nem akarom megbántani. Magammal miért tenném ezt?

Önmagunkat szeretni a világ legkönnyebb, de ugyanakkor legnehezebb dolga.

Mégis megpróbálkoznál vele?

2017. 08. 19-én szombaton 21 órától a facebook live élő bejelentkezésnél erről fogok beszélni, hozok néhány egyszerű gyakorlatot, és lesz egy önszeretet meditáció is.

Várlak szeretettel!

Természetesen a video elérhető lesz a facebook oldalamon későbbi időpontban is, aki nem tud csatlakozni, megtekintheti egy másik alkalommal is.

Szeretettel:

Dia

Pillangó Sziget fényképe.
 

Amikor a szenvedésed az egyetlen támaszod

Nem régiben egy fiatal ember járt nálam. Sok gyógyítónál, látónál, médiumnál, sámánnál járt már. Valahogy azt élte meg, rajta nem lehet segíteni, de közben belülről hajtotta valami, ami nem engedte, hogy feladja.

Rossz közérzete volt, nem igazán tartotta magát sikeresnek a munkájában, az emberi kapcsolatokkal is hadilábon állt, párkapcsolat évek óta nem nincs. Apátia, depresszió, kiábrándultság jellemezte. Nem igazán éreztem, hogy tudná becsülni magát.

Légzésterápiával nyúltunk a “problémához”, ahhoz, ami szinte megoldhatatlannak tűnt a szemszögéből. Van, hogy olyan lélek érkezik hozzá, aki már sok helyen járt, de valahogy nem érkezett segítség, nem jött áttörés, még inkább konzerválva ezzel a “baj”, azt a hitrendszert, hogy “velem valami nagy baj van.”, szegény szerencsétlen áldozat vagyok, akin senki sem tud segíteni.

Segíteni, csak azon lehet, aki önmaga és gyógyulni, változni szeretne. Ha valakinek nincs megoldás az életére, valójában nem is akar megoldásokat, szüksége van valamilyen okból a betegségére, a rossz párkapcsolatára, a testi vagy lelki fájdalmakra. Ezt kívülről én nyilván látom, de aki benne van a szituációban, azzal nehéz megértetni, hogy ő ragaszkodik a kórképéhez.

A folyamatban eljutottunk oda, hogy szembenézzünk azzal a szenvedéssel, amitől oly régen próbált a kliensem megszabadulni. eddig ez nem sikerült. Szeretné maga mögött hagyni ezt a fásultságot, szeretne nyitni megint az életre, örömre, de ez a fránya szenvedés ellehetetleníti ezt.

Amikor odakerült a sor, hogy elengedje ezt az érzést, megtorpant. Képtelen volt megválni tőle. Ő és a szenvedése összetartoztak. A szenvedés volt az egyetlen stabil pont az életében, a támasz. A fiatalember alkoholista szülők elhanyagolt gyermeke. Soha nem volt része igazi szülői szeretetben, nem érzete a szülei támogatását, nem számíthatott rájuk. Ő és a szenvedés gondoskodtak egymásról. A szenvedés motiválta, inspirálta, adott neki erőt, kísérte útján. Amolyan Anya szerű volt.

Gyakran megesik, hogy függő szülők gyermekei is függővé válnak. Van, aki alkoholtól, drogtól, vagy párkapcsolati függésbe kerül, vagy épp a szenvedés lesz a hű társa. Kliensen sem tudta elképzelni nélküle az életét. Ő(szenvedése) az, ami az élethez közötte. Úgy érezte szenvedés nélkül megsemmisül, rossz útra téved. És ami a legfontosabb, teljesen egyedül, magára marad. És talán ettől rosszabb nem is létezhet egy elhanyagolt, igazán soha nem szeretett gyermek számára. Mostoha Anya a szenvedés, de legalább fixen ott van.

Nagyon megérintett ez a történet. Bizonyítja, milyen erős a vágy bennünk a valahová tartozásra, az elfogadásra, arra hogy ne egyedül kelljen az életünkön átevickélni. Butaságnak hat, hogy valaki a szenvedést válassza társnak, de valahol mégis érthető. Milyen erős a túlélési ösztön valakiben, ha ezt meglépi.

A leválás ilyen esetben is egy gyász folyamat. El kell engedni valamit, ami az életem része volt, jó sokáig, valamit, aminek nagyon sokat köszönhetek, ami életben tartott, ami nem engedte, hogy feladjam.

A feladom az, hogy ebben a folyamatban segítségem, hogy begyógyítsuk annak a kisfiúnak a sebeit. Érezni kell, a szenvedés nélkül sincs egyedül, hiszen a legfontosabb ott lesz mellette: önmaga! A hiányzó anyai minőséget pótolnunk kell. Egy hosszú út végéhez közeledünk, ami végén az önszeretet, és önmagam tökéletes elfogadása vár, amikor már meg tudom érteni, hogy mi mindent kaptam ettől a helyzettől, és képes vagyok visszanyerni az erőm, és a szabadságom.

Van, hogy egy betegség vagy egy rossz érzés lesz a legjobb barátunk, szerető szülőnk. Nincs ezzel semmi baj. Ha már ráláttunk erre, tudunk tovább lépni.

Ha úgy érzed Te is cipelsz valakit, vagy valamit, aminek az elengedése, feldolgozása aktuális lehet, keress bizalommal!

Belső gyermeki én-részed gyógyításában is tudok segíteni.

Szeretettel:

Dobi Dia

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás