Tag Archives: segítség

Harmadik szem nyitva, szívcsakra csukva – hogy is van ez?

A 6. fő csakra, a homlokcsakra, vagy más néven harmadik szem.
Ez a csakra rejti a spirituális képességeinket, szokták belső látásnak, tisztánlátásnak, érzékelésnek is nevezni.

tisztanlatas

Mindenki nyitott harmadik szemmel születik, de általában ez csakra a legtöbb ember számára korán bezárul. Nem látjuk, nem érzékeljük, nem halljuk a láthatón túli világot. Ami sokkal inkább tűnt valóságosnak, és teljesnek, mint a látható világunk. Egy ködfátyol kerül elénk, és minden információ, amit egykoron lélekként birtokoltunk a feledés homályába merül.

Nem véletlenül. Életekkel ezelőtt talán Te is hozzáfértél a Tudáshoz, olvastál az elemekből, tudatában voltál önnön gondolataid teremtő energiájának, hitted, hogy Te is Isten vagy.

Aztán a karma örvényébe keveredve egyre több sérelem, és bántás ért, kezdted megtagadni, elfeledni képességeid, mélyre temetted magadban a Tudást. Nem csak a harmadik szemed, de a szíved is elkezdett bezárulni, a lélek elkezdte védeni magát. A védekezés azt az illúziót teremtette meg, hogy csak az a valóság, amit látunk, amit tapintunk, amit érzékszerveinkkel definiálni tudunk. A Hitet vallásokra cseréltük, a Teremtőt prófétákra, az Egységet kétségre, a Szeretetet félelemre.

Ahogy zárul be a szív, úgy zárul be a belső látás is. Így védi magát a lélek. Ez így van jól. Aki a belső látását, és spirituális képességeit újból visszavenni kívánja, először saját szívét szükséges újra megnyitni. Ez nem megy másként, önnön árnyékainkkal kell szembe nézzünk, fájdalmaink, sebeink begyógyításán keresztül, szívünk újra tanul szeretni, újra képes a Forrással együtt dobbanni. Párhuzamosan halad a két folyamat. Szeretettel, biztonságban, elfogadásban, szelíden, nem sietve.

Sajnos az idők kezdete óta léteznek olyanok, akiknek a harmadik szemük nyitva van, de a szívük fájdalmakkal, sérülésekkel terhelt, meg van kövesedve. Így a rajtuk keresztül érkező információk, tudás, energiák nem hozzák át a Forrás szeretetét. Mondanivalójuk rideg, felsőbbrendű, kioktató, kéretlen, és sokszor értelmetlen.

Keresd azokat a gyógyítókat, tanítókat, segítőket, szellemi vezetőket, akik szavait a fény és a szeretet esszenciája járja, akik egyenrangú partnerként kezelnek, akik alázattal közelítenek, akik határozottak, de nem tolakodóak, és csak akkor osztanak tanácsot, ha kérdezed őket. Amíg egy magát spirituális léleknek mondott ember érzések nélkül állít, riogat, vagdalkozik, nem látja a szavai, mondatai, cselekedetei következményét, csak a spirituális egóról beszélhetünk.

A lélek szabad, és nem vágyik másra csak szeretni!

Esze ágában sincs viszonyítgatni, és félelmet, vagy kirekesztést generálni, uralkodni, fölényeskedni, odamondani.

Kívánok mindenkinek éberséget, hogy megtalálja, azokat a lélek-segítőket, akik szívük szent teréből dolgoznak, nem pedig saját egójuk erősítésére használják fel a hozzájuk fordulókat.

Szeretettel:

Dobi Dia

Segítő kezek…

Sokunk érkezik megmentő karmával ebbe az életbe. Az ilyen emberek szeretnek önzetlenül segíteni másokon, finoman érzik másik emberek rezdüléseit, könnyedén hangolódnak rá mások problémáira, élethelyzetükre, és kérés nélkül is szívesen támogatnak, istápolnak másokat. Ez nagyon jól hangzik, és dicséretes is. Jó érzés az, ha van kire számítani, ha valaki, aki igazán törődik velünk. De van ezért egy apró bibi, vagy kettő…

Az úgy nevezett megmentők akkor is harca szállnak másik lelki üdvéért, ha az éppen a túloldalon senki nem kéri. Körmük szakadtából küzdenek azért, hogy kirángassanak egy méltatlan kapcsolatból, segítsenek túlélni egy szakítást, ott vannak, ha épp borzalmas veszteséget élsz át, és összekaparnak, ha a főnök éppen megtépázta az önbizalmad, és nagyvonalúan segítenek anyagilag talpra állni, ha a helyzet úgy hozza. Akkor is ott állnak mögötted, ha nem hívod őket. Szinte olvasnak a gondolatodban, és ott teremnek minden adandó alkalommal, amikor úgy érzik, (ők, nem te!), hogy szükséged van rájuk.

Akkor is jönnek, ha te még nem érzed késznek magad rájuk, ha még nem tartasz ott a saját folyamatodban, hogy mást is beavass, akkor is jönnek, és szembesítenek, először kedvesen, utána talán kicsit durvábban is, hogy mennyire nem működnek jól bizonyos dolgok az életedben. Ők ezt a legjobb szándék mentén teszik. Mégis érezheted magad ettől kényelmetlenül, érezheted azt, hogy be jöttek a személyes teredbe, és érezheted azt is, hogy ez így neked túl gyors és túl sok. Egy ponton túl már túl soknak érzed a törődést, a támogatást, a szembesítést, a “majd én megmondom, hogy legyen” hozzáállást.

Azzal, ha folyton jön valaki, és megment minket, elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy önállóan döntsünk, hogy a saját tempónkban vigyünk véghez egy-egy változást, hajlamosak lehetünk ellustulni, és átadni a felelősséget másnak, kvázi gyermek pozícióban tartjuk magunkat.

A megmentő és a megmentendő között észrevétlenül kialakul egy függőségi viszony, mely mind két felet korlátozza kisebb vagy nagyobb mértékben a szabadságában. Nem tudatos ez, egyszerűen energetikai kötések alakulnak ki, amik az idő előrehaladtával terhesek lehetnek.

Ha te vagy az, akit rendszeresen támogatni, segíteni “kell”, érdemes feltenni magadban a kérdést, hogy miért esik nehezedre vállalni a felelősséget krízis helyzetekben? Mi történnek akkor, ha teljesen egyedül próbálnád megoldani a problémáidat, ha egyedül hoznád meg a fontos döntéseket? Miért van szükséged mások tanácsaira, jelenlétére? Mi az, amitől félsz, ha nincs melletted támogató energia? Próbáltál-e már teljesen önállóan boldogulni az életedben?

Bátran állj ki magadért. Húzd meg a határaidat, vállalj több felelősséget a sorsod alakulása iránt! Az erő benned van, kezdj el hozzá kapcsolódni!

Ha úgy érted, te vagy az, aki öntudatlanul is magára ölti folyton folyvást a megmentő szerepét, akkor gondolkozz el azon, hogy miért teszed ezt? Mi az, ami elől a saját életedben menekülsz? Miért fontos az, hogy másik mindig segítő, kedves, megbízható embernek lássanak? Mi az, ami a saját életedben is megoldásra vár, és még sem teszel érte? Mennyi időt vesz el a saját életedből az, hogy másokon segítesz? Te vajon el tudod fogadni a segítséget? Milyen érzés arra gondolni, hogy egy hónapon keresztül csak a saját életed szereplőivel foglalkozhatsz? Mit gondolsz arról, hogy vannak dolgok, érzések, amikről nem akarsz vagy nem tudsz tudomást venni?

Egymás segítése, emberi kötelességünk, addig a pontig, amíg az minden felet emel és táplál. Amikor már a saját életem hiány szenved azért, mert én mások életét menedzselem, akkor ott már gyanús, hogy kompenzálok. Amikor már a saját energiakészletem lecsappan, mert mindenkit töltök, csak közben én üresedek ki, akkor az már felelőtlenség, magammal szemben.

segito_kezek

Ha mások segítésének szentelem az életem, az egy hivatás, szolgálat. Az egy másik ügy. De ott is kötelességem magammal, magamban jól lenni, különben a szolgálat minősége csorbul.

Ha pusztán felebaráti szeretetből érzel késztetést a “jótündérkedésre”, akkor hajrá, ne fogd vissza magad, de figyeld és tiszteled a határaidat, és a másikét is. Az egyetlen ember, akiért 100%-ban felelős vagy, az TE MAG-ad vagy! Mindenki más, csak utána jöhet!

Áldás! <3

 

Miért menekülünk önmagunk elől?

Foglalkoztat a kérdés, hogy vajon miért menekülünk bizonyos lépések megtétele elől? Miért félünk változtatni? Miért lépünk olyan nehezen ki egy rossz kapcsolatból? Miért maradunk benne egy stresszes, vagy méltatlan helyzetben? Gyávaságból? Kényelemből? Félelemből?

Én azt tapasztalom, hogy az emberek jelentős része csak akkor lép, ha már nagyon gázos a helyzet, ha már elviselhetetlennek ítéli a helyzetet, amiben van. Valahogy arra játszanak, hogy az élet majd megoldja helyettük, vagy ami ennél is gyakoribb, hogy ha nem vesznek tudomást a problémákról, akkor azok nincsenek. A hárítás kényelmes megoldás. Bár el kell ismerni az esetek jelentős százalékában nem tudatos.

Tegyük fel, hogy felismerem az életemben helyzetet, amivel kezdenem kell valamit. Igen, tudom, hogy dolgom van vele, hogy irritál, hogy görcsös leszek tőle, hogy nem komfortos már benne lennem. Oké. De mit tegyek ekkor? Hárítani már nem akarok, talán azt is beismerem, hogy nem a másik fél, a kormány, a világ, a gazdaság, a főnököm, az anyám stb hibás, hogy ebben vagyok, hanem én is része voltam a folyamatnak, ami ebbe a helyzetbe juttatott. Ezt nevezik felelősségvállalásnak.

Ez önmagában nem elég, de az első és a legfontosabb lépés, szerintem. Innen tudok változtatni magamon, az életemen, a környezetemen. Ehhez kell nagy adag bátorság, némi lelkierő. Erő, és tettrekészség, hogy elinduljak. Mérlegelnem kell, hogy egyedül képes vagyok-e véghez vinni ezt a változást, van e hozzá külső vagy belső lehetőségem. Könnyen előfordulhat, hogy úgy fest, minden adott, csak épp belül nem állok még készen, vagy nem rendelkezem azzal a tulajdonsággal, tudással, készséggel, ami szükséges a helyzet rendezéséhez.

Mit teszek ilyenkor? Alkalmassá válok a probléma/helyzet megoldására. Ha úgy ítélem, hogy egyedül nem megy, akkor segítséget kérek. Baráttól, kollégától, kedvesemtől, szülőmtől, szakembertől,bárkitől, akiben bízok, akinek a szava értéket képvisel számomra. Na ehhez kellhet újra bátorság. Beismerni, felismerni a saját kompetencia határaimat, és tiszteletben tartani azokat. Nem ülök motorra, amíg nincs rá jogosítványom. Nem kezdem el megszerelni a mosógépet, mert nem értek hozzá. A szemetet kiviszem, ha tele van a kuka, mert képes vagyok rá, és büdös is lesz a lakás, ha ezt elmulasztom. Gyakorlatias gondolkodásunkat nem árt megőrizni minden helyzetben! 🙂

Ha eddig eljutottunk, már kifejezetten elégedettek lehetünk önmagunkkal, hiszen már félúton járunk. Ha folytatni szeretnéd az utat, itt nem szabad feladnod, sem megtorpannod! Ha tudsz, és mersz segítséget kérni, akkor eljutsz egy következő szintre: változni kezdesz, és minden és mindenki más is változik körülötted. Nem feltétlenül a munkahelyed, vagy szerelmed lesz más, egyszerűen Te tekintesz rájuk másként, vagy ők reagálnak máshogy az új énedre. Új tettek, új reakciók! Ez mindig így van. 😉

Na most lehet szükséged a legnagyobb adag bátorságra, hogy kitarts a döntéseid, az utad mellett, mert garantáltan lesz, aki a régi állapotot szeretné konzerválni, akinek nem lesz ínyére a változásod. Ezzel ne törődj! Te csak menj előre, és bízz magadban, bízz a folyamatban, és abban, hogy ez elvezet Téged valahová, ami igazán a Tiéd! Sokan elhibázzák azzal, hogy visszalépnek, az első akadálynál elbizonytalanodnak. érthető, az új az ismeretlen lehet félelmetes, kiszámíthatatlan. De mi van ha csodás, nagyszerű, könnyed, boldog, és mérhetetlenül szabad? Mi van, ha az út végén olyan valaki vár, aki számodra a legfontosabb: ÖNMAGAD?terapia_pillangosziget

Ez csak akkor derül ki, ha végig mész úton, ha mersz beleállni, ha mered minden kereszteződés után folytatni. Ha elsőre nem megy? Ne keseredj el, ne bántsd magad érte! Próbáld újra, és folytasd! Az Erő közben megjön hozzá, csak legyen Hited!

Bon voyage! 🙂

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás