Találkozásom a Szomatodrámával: egy szerelem, ami azóta is tart! :)

Néhány éve törekszem a tudatos létezésre. Test-lélek-szellem egységét megélni. Persze nem mindig volt ez így. Nem volt számomra egyértelmű, hogy a testem jelzései minden esetben a lelkem jelzései, pedig viszonylag korán, tiniként kezdetem pszichoszomatikus tüneteket produkálni. Nem tudtam minden esetben beazonosítani, hogy egy betegség, testi tünet hátterében belső, érzelmi konfliktus áll. Mára már ez teljesen nyilvánvaló, hiszen heti szinten tapasztalom ezt a saját bőrömön, és tapasztalom ezt mások által is, mindezt java részt a Szomatodráma módszerének megismerésének köszönhetem. Testemmel való viszonyom javult, nyitottabb lettem, elfogadóbb, megengedőbb.

Mi vezetett idáig? Az első mérföldkő a testemmel való kapcsolatom elmélyítésében a transzperszonális légzésterápia volt. A következő nagy áttörés, a Szomatodráma módszerének megismerése volt. A Szomatodráma kezdetben ez nem volt más számomra, mint egy fura szó, egy szimpatikus férfi szájából. 2013 májusában hallottam először, egy Nyitott Akadémia előadáson Buda Laci szájából, aki „beugrós” előadó volt egy egész napos programon, Böjte Csaba testvér helyett érkezett. Elhagyta ez a számomra tökéletesen ismeretlen szó a száját: Szomatodráma. Nem is sejtettem, hogy mit is takarhat ez, nem is hangzott túl jól, és nagyjából 2 perc után el is felejtettem. Pár hónap múlva dráma módon megjelent az emlékezetemben.Nem hagyott nyugodni, így utánajártam mit takar, és vajon mi dolgom vele.

Néhány percet töltöttem a honlapon, amikor kikristályosodott bennem a gondolat: én ezt a módszert megtanulom! Örömmel konstatáltam, hogy erre van is lehetőség, sőt két héten belül indult is egy kurzus, az alapképzés. Bizonyos voltam benne, hogy ez a módszer számomra adni fog valami hasznosat. Konkrét elvárásom nem volt felé, nem tudtam, hogy miért van rá szükségem, hogy ezt a képzést elvégezzem, de határozottan éreztem, nekem dolgom van vele!

Ekkor kezdődött a mi „kapcsolatunk”. Ma már bizton állíthatom, szerelem volt első hallásra. Egy módszer, ami új utat nyitott nekem az önismeretben, az önelfogadásban. Egy terápia, ami működik, amiben minden egyes alkalom, minden egyes játék egy CSODA számomra. Találtam egy helyet, ahol a szívemre volt szükség, nem az eszemre. Egy olyan közösséget, ami be- és elfogadásra törekszik. Immáron két éve tanulom a Szomatodráma módszerét, és a kezdeti lelkesedésem semmivel nem hagyott alább.

Nekem testemmel sokáig teljesen közömbös volt a viszonyom. Nem szerettem, nem is utáltam, egyszerűen csak használtam. Természetesnek vettem, hogy van, hogy jól működik, hogy általában egészséges, hogy tudok vele sportolni, hogy a fiúknak tetszik. Mivel családomban mindenki hízékony, talán az egyetlen kapcsolatom vele a folyamatos háború volt. Harc a kilók ellen, állandó küzdelem, hogy tökéletesen fessek, folyamatos elvárások, harag, düh, csalódottság, ha nem így történt, és kevés öröm. Különösebb elismerést sem éreztem iránta, hálát meg végképp nem. Nem voltam rá büszke, mert nem is tudtam, hogy az is lehetnék! Nem dicsértem, nem köszöntem meg neki semmit. Nem volt rá mintám. Mai szemmel, kizsigereltem. Rideg voltam vele, és hálátlan. Tulajdonképpen nem voltam tudatában annak, hogy ő szolgál engem, hogy általa jelenhetek meg itt a Földön.

A Szomatodrámázás forduló pontot jelentett ebben számomra. A módszer megmutatta, hogy lehetne másképp is: én is a testem egyek vagyunk, összetartozunk, lehetnénk akár barátok is. De mindenképp érdemes minimum a szövetséges pozícióra törekednem vele, ha már úgy is folyamatos törekvésben vagyok. Realizáltam, hogy ő az egyetlen kísérőm a születésem pillanatától fogva a halálom pillanatáig. Nem elhanyagolható tény! Még sem veszünk erről a fontos szempontról tudomást. Az ok valószínűleg ismét ugyanaz, nincs információk arról, hogy ez lehetséges!

Hálás vagyok a Szomatodráma módszerének, hogy ezt a szemléletváltást meghozta számomra a testemmel kapcsolatban. Amióta ez a módszert gyakorlom, sokkal közvetlenebb a viszonyulásom a testemhez. Természetesebb. Tudok őszinte hálát érzetni, képes vagyok értékelni a legapróbb dolgokat. Nem tökéletes a viszonyunk, hazudnék, ha azt állítanám, hogy az. De ez csak rajtam múlik. Azon, hogy képes vagyok-e megengedni neki, hogy olyan legyen, amilyen. Azon a ponton, amikor képes vagyok elfogadni őt pont olyannak, amilyen ő valójában, akkor helyre áll köztünk a rend, megbékélünk. A testem „csak” tükröz engem, egy adott pillanatban.  Mutat belőlem valamit. Olyan pontosan jellemez, mint semmi más. Talán emiatt nehéz eseteként őt tolerálni. Fáj az igazság, fáj látni, fáj érezni, amit megmutat rólam, belőlem, bennem.

Amikor szimbiózisban élünk, figyelek rá, táplálom, kényeztetem, edzem, öltöztetem, egy szóval eggyé válok vele, akkor ő rendszerint meghálálja a gondoskodást. Gyönyörűen kivirágzik, sugárzik a világban. Ilyenkor nagyon büszke vagyok rá, és jól érzem magam benne. Azt érzem, jól tükröz engem. Jól vagyunk egymással, jól vagyunk a világgal. Nagyra becsülöm ilyenkor, és végre ki mondom neki tiszta szívből, őszintén: köszönöm kedves testem, hogy befogadtál, hálás vagyok, hogy minden egyes nap meg tudom tapasztalni rajtad keresztül az Életet!

A helyzet mára szerencsére odáig fajult, hogy ebben a folyamatban másokat is tudok támogatni, kísérni. Ez hatalmas adomány! Nagyon sok ember éli le úgy az életét, hogy haragban van a testével, elégedetlen vele, kifejezetten ellenségként tekint rá. Ha megtanítjuk nekik, hogy vehetik fel a testükkel a kapcsolatot, akkor ez a viszony tud változni. Ha a betegségemre nem büntetésként tekintek, nem gondolom azt, hogy ez a testem részéről ez nettó szívatás, akkor nagyobb eséllyel tudok újra egészséges lenni. Ha a tünetem számomra nem negatív előjelű, hanem egy üzenethordozó, egy jelzés, figyelmeztetés egy komolyabb veszély előtt, akkor az életem tud megváltozni. Egy teljesen új nézőpont számomra ez a módszer, amiben hatalmas potenciál van, ráadásul a nap 24 órájában alkalmazható, szabadon dönthetek róla, hogy mikor fordulok felé, és mikor alkalmazom.

Azt hiszem a módszerben lévő szabadság az, ami még engem megfogott. Alkalmazhatom magamon, másodmagammal, csoportban, bármikor, és szinte bármilyen esetben. Csak is kizárólag rajtam múlik, hogy amellett döntök, hogy kapcsolódok a testemmel, vagy inkább elkülönülök tőle. És valójában ezt a döntést nap, mint nap meghozzuk, csak nem tudatosan.

A Szomatodráma számomra egy lehetőség. Lehetőség a változásra, és a változtatásra. Lehetőség arra, hogy egy számomra kedvezőtlen állapotot megszüntessek. Lehetőség, hogy egy vágyott állapotba eljussak, amennyiben ez lehetséges. Lehetőség arra, hogy elfogadjam a jelen helyzetet. Lehetőség arra, hogy érezzek, tapasztaljak, kísérletezzek. Lehetőség számomra arra, hogy az elkülönülés helyett az összetartozást válasszam, hogy az izoláció helyett, megtanuljak kapcsolódni. Lehetőség számomra, hogy az ítélkezés, a címkézés helyett inkább elfogadásban legyek. Lehetőség, hogy az elmém zakatolását felváltsa a belső békém csendje. Lehetőség, hogy agyalás helyett szívből cselekedhessek. Lehetőség a megnyílásra elfojtott érzések felé, elfelejtett énrészek felé, mások felé. Lehetőség arra, hogy önmagam legyek. Lehetőség a szeretetre, a tiszteletre, az együttérzésre.

Amikor játszom, érezek, áramlok, egy szóval ÉLEK! Talán ezért vagyok a leghálásabb.

testi_mesek_szomatodrama

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás