Viszlát 2018 – Hello 2019

Közeledik az év vége, így aktuális számunkra a szummázás, tanulságok levonása, az évünk kiértékelése, és a jövő évi célok meghatározása.

Nem akármilyen évet tudhatunk a hátunk mögött. Szinte mindenkit ért valamilyen kardinális változás ebben az évben, és alaposan átrendeződtek a az emberi kapcsolataink is.

Ez a személyes konzultáció azért született meg, hogy segítsen téged az év kiértékelésében, ráláss honnan indultál, hol tartasz, hol vannak még benned blokkok, akadályok, és hogyan élhetnéd az az életet, amire vágysz.

A múlt történései juttattak el jelen pontra, és jelenben tanúsított viselkedésem, gondolataim, érzéseim, cselekedeteim teremtik meg a jövőmet.

Célokat, vágyott jövő képet meghatározni könnyű. Vagy még sem? Számos buktatója van, hiszen csak kevesen érik el azokat a sikereket, amiket kitűznek maguk elé, és még kevesebben élnek minden életterületen kiteljesedve.Ennek oka, hogy túl általános célokat tűzünk ki, túl nagy lépéseket várunk el magunktól, vagy teljesen fals céljaink vannak, amik nem passzolnak a lélek tervünkkel.

A program célja, hogy átlásd életedben hol tartasz, és közösen meghatározzuk merre menj, és hozzárendeljük a cselekvési tervet.

A foglalkozás kb. 2 – 2,5 órát vesz igénybe.

Kapsz egy átfogó munkafüzetet is, ami segít az évértékelésben, könnyedén le tudod zárni a 2018-as éved, számos gyakorlat támogat benne, és tudatosan el tudod majd indítani a 2019-es éved, alaposan megtervezve a lépéseket minden életterületen. Az év során bármikor előveheted ezt a füzetet, és segítségével nyomon követheted a fejlődésedet, és látod, teszed-e az aktuális lépéseket.

A foglalkozás díja: 17 000 Ft, az ártalmazza a munkafüzetet is

Előzetes bejelentkezés szükséges!

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás